Sikerült újra felborítanom az alvási ciklusomat újra. Teljesen kiestem a ritmusomból, ami kb. fél éve végre beállt a Sunrider nem olcsó TOP kapszula rendszeres szedése által. Ez a kis megbotlásom azt eredményezte, hogy nem a szokásos szorongás jött elő, hanem a másik ismerős tünet került felszinre, nem kicsi erővel. A feszültség annyira eluralkodott rajtam, hogy megint rombolt, én is, miközben TOMBOLTAM! Analitikus szempontból Kisebb öngyilkosság elkövetése után (facebook fiók felfüggesztése) kb. egy nap kellett mire regenerálódtam, és visszaálltam, miután újra sikerült egy-két (három) óra mélyalvást produkálnom, és megbeszélnem a párommal, hogy a kisbaba - énem újra előkerült és tombolt egyet nagyobb hiszti nélkül.
Ami ebben érdekes volt számomra, hogy mennyi fájdalom és düh gyülemlik össze az emberi testben. Elképesztő! E két energia leginkább a borderlineokat sújtja ugyan, kezeletlenül szerintem, de a szkizoidokat is erősen megtépázzák ezek az érzések.
A másik érdekes dolog, hogy 2012-ben pszichoterápiám alatt éltem át megváltozott tudatállapot és a jelen levés tudatállapota és a múltban levés hármasának folytonos váltakozásai alatt egy igen erős érzést - ami mindhárom időbélyegen és lelkisíkon egyidejűleg volt jelen. Ez a düh - energiája. Már a születésemnél jelen volt.
Meditációmban ezzel indítva rúgtam fel s el az egész föld-golyót, csalódásaimra reagálva. Az elvárásaimat pedig nem dolgoztuk meg sem át.... Az ígéret földje volt ez, amiből nem valósult meg semmi. Leszületésemkor később ugyan vonzott a világ, de volt/van itt valami ami ebből a lehetőségek halmazából valami egészen más s szörnyű dolog sült ki.
Ezzel függ össze a több, mint harminc éve fojtogató fájdalmasság.
A fájdalom és a düh. Érdekes, mert magát a fájdalmat sokáig tagadtam. A lelki fájdalom a tagadás következménye által csak folytódik. Az pedig csak gyűllik. Egyszer csak erővel rombol. Mint minden.
Erre a fájdalomra önmagam számára együttérzéssel empátiával kellene reagálnom.
Képtelen vagyok erre. Néma gyerekként kívülről követelném, de a külvilág nem hallja nem látja. Ahogy valószínű anyám sem érzékelte, vagy nem tükrözte jól vissza. Pedig van bennem nem kevés empátia, ami nem visszatért hozzám, hanem egész életemben az anyám kapta. Én mint fénylő csillaga az égen azt veszem észre csak h fényemet elnyeli az univerzum, a nagy fekete lyuk, vagyis a sötét tér.
Nekem nem egy hanem több tükörre lenne szükségem amik pontos felállitással a Nap fényét - a saját fényemet is - önmagamra tudnám vissza tükrözni. Hihi. S nem hogy tükör nagyítós tükör kell, hogy össze is gyűjtse melegét, s ne csak fényét. :)
Nem tudom hogy kell önmagammal empatikus, együttérző lenni. Erre kellett rájöjjek ebben a pár napban.
Ahogy életem során óvodától kezdve kimaradtak a gyerekek úgy bennem is tátong egy rettenetes nagy űr. Meg se tudom szólítani. Pedig nekem kell magamhoz ölelni, s már nem felülről mint a felnőttek a gyereket, hanem egyenrangú s együttérző szeretettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése