múlt s jelen

Bevezetés I.

Az utóbbi hónapok újra igen nehéz helyzeteket teremtettek, amikkel baromi nehezen küzdők meg. Persze Ilyenkor vagy ezek után szoktam újabb bejegyzést írni.

Nem is tudom hol kezdjem, bentről kifele, vagy kintről befelé? Vagyis a bennem megéltekről, vagy a világ alakulásától? Mikró és makró-környezet leírásával, vagy csak úgy - ami bennem van?

Lassan itt van a választás..... Orosz-Ukrajna háború.... Munkahelyi dolgok.... Családi dolgok.... A bennem át és megélt "zavarok", "háborúk", kételyek és az önbizalom-hiányra és egyéb dolgaimra visszavezethető egyéni-szociális bajok...

Szóval lenne miről írni, és én újra "csak" magamból kiindulva tudok. Legalább is arról, ami foglalkoztat...

Bevezetés II

Itt-ott felmerült egy-két fontos kérdés, mind a baráti mind a munkahelyi problémák kapcsán.

"Én-közlés – Te-üzenet
Milyen a hatékony kommunikáció a párkapcsolatban? Induljunk ki abból, hogy az a célunk, hogy a párunk megértse azt, amit mondani akarunk. Azt szeretnénk, hogy megértsen minket, és nem akarjuk bántani, kigúnyolni, megalázni őt. Ha így van, akkor kritika helyett tárjuk fel érzéseinket, szükségleteinket, vágyainkat.

Vádaskodás helyett önfeltárás
Az önfeltárás rólunk szól. Én-közlésnek, vagy Én-üzenetnek is nevezik, mert egyes szám első személyben fogalmazzuk meg, nem tartalmaz kritikát, támadást, kizárólag érzéseinket, gondolatainkat, kívánságainkat.

Ezzel szemben a Te-közlések vagy Te-üzenetek a másikra vonatkozó negatív értékítéletet közvetítenek. A beszélő szándékától függetlenül agresszíven, vádlón hangzanak, s ezért óhatatlanul ellenállást váltanak ki...."

Ez nem csak a párkapcsolatban, hanem minden kapcsolatban így van... 

Képtelenek vagyunk így kommunikálni. Tele vagyunk elvárásokkal és ítéletekkel, vádakkal.... S persze sérelmekkel, amikről nem tudunk s nem is akarunk beszélni. 

Az egész magyar nép - legyen ez sztereotípia - előítélet - séma - nevezd ahogy akarod, szóval mi magyarok azt hiszem mindig a másikkal foglalkozunk ... mindig másokkal.... ha magunkkal, akkor vagy teljesen leértékeljük magunkat vagy egohuszárként ülünk a lovunkon és sokan ráadásul fordítva is hihi.

Kevés nemest ismerek, aki képes magasztos szépséggel vágtatni, olyat, aki szép lassan halad és még ügyesen is ül a lovon szinte alig....

I.

Agyban de csak elméletben felfogtam h anyám félt... nagyon félt. Ám a kommunikációs technikája a hangsúlya s mindaz amit én belevetitek egy kérdésébe az rémisztő..... Fél mondatokban kommunikál, persze h lefordítom. De rosszul. Nem jönnek át a féltései hanem inkább a megsemmisítés a megkérdőjelezése a bűntudat-keltése s a támadása jön nekem le egyből. Vagy ezt élem meg..... A reakcióm: egy agresszív ordító sakál lesz belőlem aki védi magát tőle ill a s saját megélésemtől......

Lehet projektálom, de csak részben igaz ez, így élem meg - és erről én nem tehetek. Fel mentem-e magam? Nem, az asztrológusaim mentettek fel - magam előtt. Ja, hogy a horoszkópot használjuk felmentésre? Ez is lehet. 

Szóval innen indulok....

II.

Buzsáki Gábor - asztrológus, az asztropatikájában megosztott - ha jól tudom 2016-ban egy cikket. Túlvilági segítők címmel, amiben kifejti, a IV-es, 8-as s 12-es házak bizonyos tapasztalatát a célok s tervek összefüggésbe hozatalával. 

(Itt a link hozzá). 

Rendkívül érdekes összefüggést láttam meg. 

Eddig mindig a terápiám során a családállitásomat papirlapokkal való megosztásaim során arra figyeltem arra tettem a hangsúlyt, hogy arról írjak amikor felemeltem a padlóról az én-jelölő papirlapot. 

Nos 2012-13 óta most először vittem át a fókuszomat az azt követő történésre. 

A terapeuta ezután miután hagyta hogy ott "tartsam" magam a levegőben a családom felett, tényleg eszméletlen érzés volt, ám egy kisidő múlva megfogta a papirlapot feltette azt a kérdést mi volna ha most visszaállitanánk a RENDET? S "viszarakott" a helyemre ahova tettem magam először. 

Lemondóan néztem lefelé ám mondtam oké..... 

S akkor elkezdett a RENDNEK megfelelően sakkozni a papírokkal..... Egy két lapot felcserélt s hagyta hogy megérintsenek az energiák. Persze közben beszélt is hozzám. S raléptetett az én jelölő lapra... 

Döbbenetes volt, amikor az apai részt "megmutatta", valamit energetikailag is csinálhatott, mert a kezével is megérintett, elöl a szívemnél lezárta bezáratta hogy elfollyon mindaz amit a férfi őseimtől a hátamba kapok a múltból. Na ez az energia, ami a hátamba csapódott döbbenetes volt. Életemben először éltem át azt a fajta támogatást ami akkor s ott valami mérhetetlen erővel vagtázott belém. Nagyon kemény élmény volt. Mert mindeközben imagináltatta is ami duplán felerősítette az érzést, élményt. 

Szóval a láthatatan segítők ott voltak...

Láttam éreztem ahogy a hátamba ömlik az energia s közben elképzeltem, ahogy a férfi ősök ereje költözik belém... Láttam s néztem az alkoholista erőszakos nagyapám erejét, amit talán most először nem agresszióban, hanem erőben fejezett ki, valódi segítő szándékkal, amit "nekem" szánt.... Láttam "Kovács"-okat, akik még onnan kapták vezetéknevűket, amik a foglalkozásuk volt. Mind a hátam mögött, erőt adva nekem. 

Na ez az élmény legalább olyan erős volt mint a papirlap felemelése. 

Aztán még egy gyors helycserét csinált a lapokkal a végén amit sajnos ő is későn vett észre. Az öcsém helyét felcserélte a bátyám helyével. Ezt sajnos csak akkor amikor már leléptem az én jelölő papirlapról. Energetikailag nem fogtam fel a jelentősségét. De ez már egy másik történet.

Szóval tenyerét a mellkasomra helyezte előttem a terapeuta előttem szemből. 

Írtam ez azt jelentette számomra, hogy zárjam le azt, ne adjam ki magamból soha s ne adjam át soha senkinek ezt az élményt. Valószínűleg nem ezzel a szándékkal tette, hanem, h figyeljek inkább oda, a saját szivemre, vagy nem tudom, nem tudom miért érintette meg ott, s miért állt velem szembe abban a helyzetben. 

Még rá is néztem egy pillanatra. Szavak nélkül tudta nagy dolgok történnek. Érezte ő is, munka folyik s erős. Ő is munkában volt. Viszont Nem emlékszem ezt így megbeszéltük-e? Hogy elmeséltem-e neki, vagy akár utólag felmerült-e ez?

Ám a szemeim tuti olyanok lehettek mint akinek adneralin s dopamin szintje az egekben. Izzadhattam is az energiáktól. 

S hogy jött ez most fel?

Mérhetetlen erő van mögöttem, olyan, amiről addig fogalmam sem volt, s a mostani élethelyzetben valószínűleg hiányát véltem csak érezni. S érdekes, hogy utána nyolc - kilenc évvel csak most elemezgettem ezt. 

Itt az idő a láthatatan segítőimet kérni, hogy támogassanak..... Vagyis inkább hogy adjanak erőt onnan hátulról, hogy tovább folytatódhasson az "élet".... 

A használatba vétel az más ugyan. 

Az egy külön poszt illetve bejegyzés talán. 

Addig is folytatom a terápia című sorozat második évadját. Hihi. Az is kavarodik ám bennem.... 

Ujjabb mélypont

Sikerült újra felborítanom az alvási ciklusomat újra. Teljesen kiestem a ritmusomból, ami kb. fél éve végre beállt a Sunrider nem olcsó TOP kapszula rendszeres szedése által. Ez a kis megbotlásom azt eredményezte, hogy nem a szokásos szorongás jött elő, hanem a másik ismerős tünet került felszinre, nem kicsi erővel. A feszültség annyira eluralkodott rajtam, hogy megint rombolt, én is, miközben TOMBOLTAM! Analitikus szempontból Kisebb öngyilkosság elkövetése után (facebook fiók felfüggesztése) kb. egy nap kellett mire regenerálódtam, és visszaálltam, miután újra sikerült egy-két (három) óra mélyalvást produkálnom, és megbeszélnem a párommal, hogy a kisbaba - énem újra előkerült és tombolt egyet nagyobb hiszti nélkül. 

Ami ebben érdekes volt számomra, hogy mennyi fájdalom és düh gyülemlik össze az emberi testben. Elképesztő! E két energia leginkább a borderlineokat sújtja ugyan, kezeletlenül szerintem, de a szkizoidokat is erősen megtépázzák ezek az érzések. 

A másik érdekes dolog, hogy 2012-ben pszichoterápiám alatt éltem át megváltozott tudatállapot és a jelen levés tudatállapota és a múltban levés hármasának folytonos váltakozásai alatt egy igen erős érzést - ami mindhárom időbélyegen és lelkisíkon egyidejűleg volt jelen. Ez a düh - energiája. Már a születésemnél jelen volt.

Meditációmban ezzel indítva rúgtam fel s el az egész föld-golyót, csalódásaimra reagálva. Az elvárásaimat pedig nem dolgoztuk meg sem át.... Az ígéret földje volt ez, amiből nem valósult meg semmi. Leszületésemkor később ugyan vonzott a világ, de volt/van itt valami ami ebből a lehetőségek halmazából valami egészen más s szörnyű dolog sült ki.

Ezzel függ össze a több, mint harminc éve fojtogató fájdalmasság.

A fájdalom és a düh. Érdekes,  mert magát a fájdalmat sokáig tagadtam. A lelki fájdalom a tagadás következménye által csak folytódik. Az pedig csak gyűllik. Egyszer csak erővel rombol. Mint minden. 

Erre a fájdalomra önmagam számára együttérzéssel empátiával kellene reagálnom.

Képtelen vagyok erre. Néma gyerekként kívülről követelném, de a külvilág nem hallja nem látja. Ahogy valószínű anyám sem érzékelte, vagy nem tükrözte jól vissza. Pedig van bennem nem kevés empátia, ami nem visszatért hozzám, hanem egész életemben az anyám kapta. Én mint fénylő csillaga az égen azt veszem észre csak h fényemet elnyeli az univerzum, a nagy fekete lyuk, vagyis a sötét tér. 

Nekem nem egy hanem több tükörre lenne szükségem amik pontos felállitással a Nap fényét - a saját fényemet is - önmagamra tudnám vissza tükrözni. Hihi. S nem hogy tükör nagyítós tükör kell, hogy össze is gyűjtse melegét, s ne csak fényét. :) 

Nem tudom hogy kell önmagammal empatikus, együttérző lenni. Erre kellett rájöjjek ebben a pár napban. 

Ahogy életem során óvodától kezdve kimaradtak a gyerekek úgy bennem is tátong egy rettenetes nagy űr. Meg se tudom szólítani. Pedig nekem kell magamhoz ölelni, s már nem felülről mint a felnőttek a gyereket, hanem egyenrangú s együttérző szeretettel. 

Nimród gyakorlat folytatása

Júniusban született egy bejegyzésem konkrétan a Nimród gyakorlat 

( http://gernis.blogspot.com/2021/06/nimrod-gyakorlat.html )

Tegnap rátalaltam Kováts Tibor hipnotizőr meditációira, hívjuk így megszoktam h ennek nevezem ezeket a gyakorlatokat.

Muszáj volt megvennem, nem hagyhattam ki.

Reggel munkábajövet a buszom meg is csináltam a reggeli-t. Na nem a kaját hanem a gyakorlatot.

Ralax után az instrukciói alapján ott álltam a lépcső előtt. Itt nagyon zavaros lett a kép, mert egyszerre ment s vitt a lépcső felfelé a  lefele irányban. Fura volt. S zavaros az érzés is. Majd az ajtót kinyitva egyszerre találtam magam előző meditációim közös helyiségeiben, a fénylő arany rudakkal teli szobában, ami bár sötét komor szoba a falak sem látszanak a sötétben de az aranyok mindent bevilágitanak. Ott várt újra M. az autista fiú Á - val, az aspis sráccal. Együtt mezítelen lélekkel agyamnak érthetetlen párbeszédben, szavak nélkül a szemeink kommunikáltak. Egy hármas egységet alkotva. Miután a kis lélekcsaládommal összeölelkeztünk így hárman elkezdtem őket reikizni megint. Ekkor hirtelen ott termett a barátom, akiről itt már szintén eset szó a blogban. Érdekes ő az egyetlen aki nem fogadja el a reikimet. Igen furán nézett ránk hármunkra, hogy mi mit csinálunk itt, erős  kételkedéssel, amin én mosolyogtam csak elfogadóan, Viszont mégis teljesen hozzánk tartozik. Ő is a mi emberünk. Hihi. Mindharmunknak természetes volt az  ő jelenléte. Kételkedése esetleges előítélete őket sem zavarta. Ami érdekes volt h míg ő ruhában volt a többiek pőrén meztelenül. De szerintem ez a tisztaságra utalt a meztelen szerepek nélküli játszmamentességre s az igazi öszinteségről szól, amikor nem takarunk el semmit s a titoknélkuliségről. 

Figyeltem ezt a hármas és négyes összjátékot s lelki rezdüléseimet közben s a dinimikákat. 

Érdekes volt. Teljesen más rezgések. De felemelő s megnyugtató is volt egyben. 

A rezgésem s a mai naphoz a Hozzáállásom kicsit változott, miután visszatértem a jelen valóságba. 

A Nagy lehetőség

Hetek óta gondolkodom egy facebook bejegyzésen, hogy meg kellene írjam - de mostanra állt össze bennem igazán, így úgy döntöttem blog-bejegyzés lesz.

Bevezetőként annyit, hogy kb. 2012-2013-körül ismerkedtem meg egy hölggyel, akinek van egy aspergeres fia. 2013-ban megkaptam a srác születési adatait ettől az anyától. Ránéztem a képletre, mármint a horoszkópra - és - bár nem fogtam fel mit látok, mert értelmezni nem tanultam meg az asztrológiát és azóta sem tudok horoszkópiából olvasni, csak azt láttam, természetesen a saját képletemmel összevetve, hogy "húúú!" Azóta minden vágyam megismerni a srácot! 2021. évben járunk, szeptember van, és az anya megkeresett, mert a srácnak problémái vannak. Újra fellángoltam, hogy talán megismerhetem a lényét végre, ennek hangot is adtam újra, már már időpontot is megbeszéltünk, hogy találkozunk, de mindig közbejött valami, ami miatt elhalasztódott a tali.

Nos a képletünkből (szinasztriánkból) kiemelkedő jelzés, és asztrológusi figyelmeztetéssel alátámasztott kérés és figyelmeztetés volt látatlanban, hogy mindenképpen meg kell, hogy maradjak a segítő kapcsolatnál és viszonynál, nem szabad fel vegyem a szülői szerepet, mert nem az én dolgom, hanem a szülöje feladata és dolga, nem lehetek anyáskodó, nem "helyettesíthetem" az Anyukáját...hiszen ők valamiért bevállalták együtt ezt a szindrómát és ezen nem kéne változtatni...(az Aszcendensemen a Holdja), másképpen fogalmazva arra figyelmeztettek, hogy figyeljek oda, hogy ne anyáskodjak felette, ugyanis Nekem nem ez a feladatom Vele, és Ő nem a gyermekem, ne úgy tekintsek majd rá...

Ez elindított bennem valamit, ami csak most október elején körvonalazódott bennem.

Kezdem ott, hogy kiskoromban két nagy musical két betétdala rettentő erősen hatott rám. Az egyik a Nyomorultakból a "Vidd haza", a másik a Miss Saigonból az "Én érted adnám életem" című dalok, amiket nem tudtam hova tenni, hogy miért hatnak így rám.

Később kiskamaszként Pótanyámmal és Barátnőmmel az első asztrológia tanárom egyik ismerőséhez kerültem el, aki a horoszkópiámból és az aurámból s a szemeimből együttvéve felsorolta előző életeim történeteit, vagy ötöt, amiből kiemelkedik a legutolsó, ami ebben az életemben a legtöbb problémámat okozza... "Elég csúnyán ért véget. Nem volt szép...", ahogy a hölgy fogalmazott, és igen óckodva kezdte el mesélni, sőt szinte nem is akart belekezdeni... de végül neki fogott és az aurámat figyelve olvasta a horoszkópomból:

"1900. jan. 1-én született , éjfél után pár perccel, Olaszországban, egy mélyen vallásos, katolikus családban, 6. gyerekként. Anya 47, apa 52 éves volt. A család különlegességnek, Isten ajándékának tekintették Őt, ezért, úgy gondolták, vissza kell Őt adni Istennek, (pap kell, hogy legyen). 5 évesen vallásos kollégiumba járt, bal kezes volt, de bal kezének gyűrűs ujját eltörték, hogy jobb kézzel írjon. Szadista emberek közé került. Jeges víz, kenyér, terror. Nem volt szabad panaszkodni. Szöges ostorral kapott fenyítést, zaklatásokon is keresztül ment. Félig - meddig megbolondult. 24 évesen teológiát tanult. Jó tanuló volt, 5 nyelven beszélt, fordított diplomáciai feladatokat látott el a pápa mellett. Szerény ember volt, nem akart egyházi rangot. Katolikus papként Antónió testvérnek nevezték. 50 évesen egy árvaházat irányított, itt ismerkedett meg a nyomorral. Volt egy kisfiú, aki nagyon hasonlított hozzá, hasonló lelki sérüléseket szenvedett, így nagyon sok baj volt vele. Saját pénzén nevelte. A fiú embert ölt, meggyilkolta az élettársát, aki egy idősebb nő volt és terhes, A nő haláláért úgy érezte, Ő a felelős, mert nem adott pénzt a fiúnak, ezért felvágta az ereit, 1974-ben. Ez okozza a mostani gondok alaptételét."

Nos ekkor értettem meg... a musicalek dalainak hatásai értelmet nyertek - Bennem.

(Később - szintén a nyomorultak Fináléja volt a nagy kedvenceim egyike, ahogy Jan Valjean haláltusájának és Istenhez jutásának csodáját játszák a darabban..... Aki még emlékszik rá és figyelt a facén 2013-ban ezt is sokszor osztottam.. még megkattanásaim idején is... nem véletlenül.....)

Oké, tudatosítom én magamban, hogy ez az élet nem az az élet és oké tudatosítom azt is, hogy nem fogadhatok örökbe senkit, de azért a lelkem mélyén meg van a vágy, hogy..... Le se írom, mert nekem ezt nem szabad :D

Nos még 2013 óta nem találkoztam a sráccal, de már egy vagonnyi érzés és gondolat itt keveredik bennem.... :)

Nekem pedig a "gyógyító" szerepet kell felvenni - ami egy csomó dologgal jár - és bár a szerepet M. az autista fiú nagyrészt megmutatta nekem magamban - de Ő rá is vetítettem egy - két dolgot emellett, és nagyon sokáig az volt a belső álmom, hogy később még lehetek neki is az aki, és aki voltam, életem jóval későbbi szakaszában, de erről már már kezdek lemondani..... Most ez az aspis srác leginkább azt a figyelmeztetést adja nekem, hogy nagyon oda kell figyelnem hogyan viselkedek vele, milyen viselkedési mintát mutatok neki, ugyanis a Jupiterem által szellemi és erkölcsi vezető, "guru " leHETek számára, aki által ő tudja majd jobban megismerni saját magát, saját igényeit és az öntudatát (Nap). Hitet és bizalmat adHATok neki, kitágíthatom a határait, hatással leHETek a világnézetére, formálHATom azt.
Legalább is így fogalmazott valaki, aki érti is a szinasztriánkból kihozható lehetőségeket.


Ami megdöbbentett, amikor beszéltem az anyukával telefonon szó szerint a gyógyító szót használta rám. Én még nem bízom magamban eléggé ugyan, de akár valóban azzá válhatok.


És itt jön képbe igazán az Equus című film imádatom a Gyógyító című film szeretetem és persze az Ötödik Sally - amit 11 évesen olvastam és beleszerettem, dr Ash-nak képzelve magam. :)


Talán újra van remény, hogy önmagammá és sorsomat beteljesíthetően azzá válhatok aki és ami vagyok...... Ha az "ember" is úgy akarja.... És Ádám is :)
Most érzem azt nincs veszve semmi, még akkor sem, ha van, vannak, amik ellene szólnak .....
Legyen meg az Ő akarata.....

csak úgy...

Valamikor tavaly, sőt már lehet tavalyelőtt találkoztam egy réges régi főnökömmel. Nagyon sokat segített nekem ő, az ő bátoritása s valljuk be barátsága nélkül nem tudom hol lennék, hol tartanék most. Viszont pont ő tanította meg azokat a dolgokat, hogy minek van meg s hol a helye illetve hogy milyen szerepeket nem szabad keverni, vagyis hogy minek nincs helye bizonyos élet adta helyzetekben. Azóta s ennek már lassan 10 éve kb helyén tudok kezelni egy csomó dolgot. A Szerepeimet tudom kezelni, de főleg nem keverni bizonyos szerepeket, s ezáltal tudok igazán helyemen lenni.
Nos ez az ember, amikor találkoztunk hosszú idő után feltett egy kérdést nekem a munkámmal kapcsolatban, válaszomból arra kellett következtetnünk mindketten, hogy amíg hagynak a fentiek, az égiek s a munkáltatók, addig bizony én szívesen maradnék.. 

Na azóta sokszor eljött a kérdés nem kellene - e váltanom, de valahogy mások s a magam  segítségével mindig túljutotottam ezen s maradtam.

Ma kaptam egy erős figyelmeztető üzenetet egy asztrológiai prognózist valakitől, mindegy mit - a lényege az anyagiak téren volt. Ez az üzenet azt váltotta ki belőlem megint - hogy jobb maradni ezen biztosabb helyen jövedelem szempontból. Ez az üzenet megint rávilagított arra, hogy egy darabig nem lenne jó váltani, hisz bár nem sok de mégis biztos s törvényes jövedelem forrás ez. 

Igaz még mindig nem csak a pénz miatt csinálja az ember (én), amit csinál. Mégha 10-12év alatt sokszor elfelejtettem mi is motivált s mégha a szépségét már nem is nagyon látja az ember annak amit csinál, legalább ez marad egyenlőre motivációnak. 

Különben még mindig azt gondolom nekem magamnak kell a saját motivációimmal rendben lenni. Többször kellett külső segítség ez igaz. De ma már nem járnék emiatt terápiára. S olyannal sem szívesen barátkoznék már aki a láthatatlan ranglétrán illetve a hierarchiában felettem áll..... Hihi. 

Mint ahogy azt is megtanulja az ember fia, hogy ezen hierarchiában az alatta lévőkkel sem szabad szerepeket keverni. Kemény leckék árán, de megtanulja az ember. 

 

Igen tudni kell hol a helyed. S a helyeden kell boldogulni. Viszont ha tényleg a helyeden vagy akkor bizonyos érzések csak megjelenő jelzések, visszajelzések amelyek segítenek tisztában lenni azzal, hogy hol is a helyed. :) 

Azt hiszem ezt a leckét már akkor is megkaptam, amikor még kicsit se tudtam hol a helyem csupán belsőm sugallta azt hogy a helyemen vagyok de erre akkor meg még kicsit se figyeltem. Mármint a saját jelzőrendszeremre. 

Most írás közben is itt a belső jelzés, többször is, hogy szabad-e írjam, amit írok...

Nos igen, határeset.... 

Aki érti, érti, aki nem nem. 

Különben is Facebook bejegyzésnek indult ez, de jobbnak láttam itt közölni. 

Most viszont abba hagyom, mert ma reggel dolgozom, s bírni kell a 12 órát. Inkább alszom. Hihi. 

Egy jó tanács így a végére: 

Bármennyite is nehéz légy őszinte magaddal. 

S tudd s érezd hol vannak a határok, mert akkor a helyedet is kijelölöd, amin belül viszont mozogni tudsz. Tudom hogy sokszor szűk ez a világ is neked is, de nem érdemes belehalni.... 

 

Nimród gyakorlat

Veres Mónikat szeretem olvasni s hallgatni, mert tele van erős, pozitív sugallatokkal s a tudása is óriási. Az ő által írt gyakorlatot kétszer is elvégeztem, igaz nem azokban az időkben, időszakokban, amit ő javasolt s bár más medijét még nem gyakoroltam be, erős figyelmeztetése ellenére - miszerint kezdőknek nem ajánlott - simán tudtam, ez nekem való lesz. Az lett.
Medik a medikben, ismert helyek s szimbólumok - nekem való tempó s erősség.

Bár Van, aki szerint "túl voltam földelve és sok volt ez, de alapjaiban jó az irány. - önbizalomerősítés volt. 

Az életfámnál időztem, ahol gyönyörű színeket láttam, mielőtt odaérkeztem volna, folyton színes virágokat és élénk, szép színes tájakat láttam magam előtt.
Az égből kapott energiák nagyon is uránuszi kék villogó színeket mutatott, majd egy gömbből kiáradó villámok (Szintén Uránusz) adta az energiát nekem, amibe belecsatlakoztam és a fénye feltöltött, átjárta a testem a fehér fény - miközben rózsaszínű szeretetenergiát kaptam a mennyekből, ezután lementem a hét aranylépcsőn egy terembe, ahol egy trón volt látható, amibe különböző szimbólumok voltak bele vésve, bele ültem és egy láthatatlan erő a fejemre húzott egy aranyszínű koronát - ettől hirtelen mérhetetlen önbizalom-erő keletkezett bennem. Kihúztam magam és mosolyogtam, büszkén. Ekkor megjelent előttem M. az autista fiú, és elkezdett játszani velem egy játékot - a játék végén megfogtam a fejemről a koronát és az Ő fejére tettem játszásiból, aminek nagyon örült. Kacagva fogta meg a kezem. Három lépcső vezetett le a trónról, lefeküdt a földre és kérte én is tegyem ezt. Megfogta a kezem és a háta mögé kellett feküdjek, átkaroltatta magát és úgy pihent kicsit, el is aludt, mialatt reikiztem Őt. Így pihentünk picit, aztán Mikor kijöttünk a teremből felbe törtem a koronát és az egyik felét az Ő homlokára a másikat a saját homlokomra helyeztem. Mindketten elégedettek voltunk és boldogok. Én, mint a meditáló folyton kaptam az energiákat, miközben éreztem, adtam is. Aztán kijöttünk a teremből - visszatérve a meditációból, bár ez sem volt egyszerű.... Erről született egy írásom a Facebookon:

Van, mikor az égiektől kapunk energiát s van, mikor eközben le is vagyunk földelve, s mégis nagyon fáradtak vagyunk, ilyenkor is jó volna pihenni, egy - két technika már a kezemben van a saját energiámhoz, amit még az évek folyamán csak most kezdek kicsit tudatosabban használni....
Tegnap nagyon érdekes élményben volt részem, mialatt Nimród gyakorlatot hallgattam.... Saját magamat - azt a személyiségrészemet, aki hulla fáradtan pihent meg és egyre kevesebb életenergiával rendelkezett egy szempillantás alatt bezártam a szívembe, ami rettenetes módon elkezdett dobogni s mérhetetlen energiát kaptam.
Ez a pillanat két pillanatig tartott s akkor egyszer csak egy teljesen másik dimenzióba kerülve itt lettem a jelenbe, az elmém is letisztulva - új erőre kaptam.
Igen ám, de van nekem egy általam segített segítőm, akinek energiát adtam, ezek után én is újabb energiára kapva tértem volna vissza a gyakorlatból, a száguldó Szarvason szabadságot érezve, a kacagó segítőmmel, amikor is el kellett volna búcsúznom tőle, s ott hagyni őt a saját belső világomban, ekkor egy pillanatra megrendültünk mindketten. Szomorúan vágyakozva néztünk egymásra, megfogtuk egymás kezét s hallottam, ahogy boldogan kijelentem, "jó gyere!!" .... És belőlem mint egy fuvallat kiszállt a "lelke." Összetörve a láthatatlan határfalat a bent a a kint között, miután eltűnt minden s én itt maradtam ebben a valóságban.... Nem tudom mit hoz a jövő, mit hoz ez az egész.... De hatalmas élmény volt.... S tudom folytatása következik.....
Hogy mindez mit jelent nem tudom, de legalább megéltem, hogy a képzelet birodalmával mennyire lehet befolyásolni a saját megélt valóságainkat, érzeteinket, sőt fizikai részünkre is mennyire hatással van.

Egyébként a gyakorlatot két nap alatt kétszer végeztem el, először ugyan ezeket a színeket láttam, de este lefekvés előtt végeztem és a valóságban alvás-paralízishez hasonló merev testi tüneteim voltak, másodszor pedig egy hosszabb utazás alkalmával hallgattam a gyakorlatot és ott éltem meg a fentieket, teljesen átérezve, átélve minden mozzanatát.

"Távolság, mint üveggolyó"

Egyik barátom felidézte József Attilát egy mondatban: "A Távolságot, mint üveggolyót megkaptam". Írta és ez elgondolkodtatott....

Donna Williams egyik könyvében leírja - jó tudni! - hogy a távolságtartó viselkedés nem jelent érdektelenséget - ez a mondat nagy reményeket adott nekem anno. Ebbe nem mennék most bele. De érdemes mindannyiunk figyelmébe beleiktatni ezt.

Számomra nagyon fontosak karmikusan a kapcsolataim és bennük az érzéseim.

Karmikusan én is kaptam egy-két üveggolyót....

Főleg párkapcsolatban nehéz e kérdés, de minden emberi kapcsolatban is. 

Ne feledjük Ziegler írásást: Az "igazi" mindig az a társ, akivel a leginkább fejlődhetünk egy olyan kapcsolatban amely a védettség és szabadság, közelség és távolság, az odaadás és öntudatosság iránti igényeinket leginkább kielégíti. 

Eszembe jut Feldmár Andris bácsi közelség - távolság, az intimitás határai című remek előadása.....

Mindezek jegyében most nem szeretnék filozofálni és szüttyögni a távolságról, de ha én ezt egy ilyen gyönyörű hasonlattal élve pici üveggolyóként kapom bizony ma már elkezdek gondolkodni rajta - hogy mit kezdek vele. Ha fontos számomra az illető, lehet elteszem - esetleg beteszem a pénztárcámba, táskámba, vagy a zsebembe, még lehet markolgatom is, vagy csak nézegetem. de egy biztos: egyszer visszaadom neki. 

Az üveggolyót egyébként elszoktam veszteni - sok volt gyerekkoromban. 

Ezzel az üveggolyóval sem lenne másképp. Közelítenék.... Vagy Ő....

Ha viszont olyan személytől kapnám, akit másképp szeretek, lehet, hogy meggyűlölném Őt. Azt hiszem dühös lennék rá nagyon. S lehet, hogy akkora erővel rúgnék bele az üveggolyóba, mintha az egy földgömb-labda lenne...... Terápián biztonságos légkörben - megváltozott tudatállapotban tettem már ilyet....  "óriás leszel, csak hunyd le kis szemed" Nos persze mihez képest? Én ott akkor is az voltam... :) Hű micsoda nyilas aszcendensű mondat ez hihi. Viszont milyen érdekes - épp a távolság tesz kicsivé.....Kemény István így valahol ír:

Azt ígérte egyszer egy Attila nevű nagyobb fiú egy Balázs  nevű kisfiúnak, hogy megkapja a távolságot, mint üveggolyót, ha most lehunyja a szemét, és elalszik.És hogy az ígéret elhihetőbb legyen, az anyukája hangján szólt Balázshoz. És hogy a cselt még jobban álcázza, versben. Ezt a verset mindannyian ismerjük: gyerekkorunkban számtalanszor megígérték nekünk is (anyukák, óvó nénik,

nagymamák és apukák is), hogy megkapjuk a távolságot, mint üveggolyót. Ezenkívül még sok mást is ígérget a vers Balázsnak, hogy óriás lesz, tűzoltó, katona és vadakat terelő juhász, hogy legyen kedve elaludni, és szépeket álmodjon. De ezek csak a felnőttek megszokott trükkjei, egy tapasztalt kisgyerek csak mosolyog az ilyesmin, persze, mindig csak ezt mondjátok… na jó, most az egyszer elalszom. Ám a versben csak egy konkrét, valódi ígéret van: a távolság az üveggolyóban.
De mi szüksége van egy ilyen kisgyereknek pont a távolságra? Szabad ilyesmit egyáltalán említeni neki, mielőtt magától is eszébe jut? Nem lehet, hogy egyenesen felelőtlenség? Nem addig boldog, amíg nem gondolkozik ilyeneken? Mert persze izgalmas, vonzó és csodálatos dolog a távolság. De ijesztő, szörnyű, embertelen és közönyös is! A távolság veszélyes. A távolság vágyat olt a lélekbe, de olyan vágyat, amit nem lehet kielégíteni. A végtelenségnek a vágyát, az űrnek a vágyát. Ördögi praktika, csábítás. Megüli a lelket, és nem ereszti. A távolság bele lehet bolondulni. A fiú, aki a verset írta Balázsnak, ezt jól tudta. Talán mindenkinél jobban. Nem sokkal később bele is őrült a távolságba. Túl nagy távolságra került mindentől és mindenkitől, és végül nem bírta ki. Öngyilkossága előtt ilyen sorokat írt:

"Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön szárítottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
És ezt is:
"Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek".
Azt hiszem, azt akarta József Attila, hogy a kis Balázs soha ne jusson el a lelki pokolba. Ezért ígérte meg neki az üveggolyót. Talizmánnak a távolság ellen. Megígérte, de nem adta oda. Hiszen neki se volt....Talizmán, hogy... ne nőjön a lelkünkben a távolság a lehetőségek és a vágyak között.

Távolság és vágy együtt: maga az Elérhetetlen. Vannak talizmánok, amik ezt akarják elűzni. Hogy ne ismerjük az elérhetetlenség fájdalmát, ami minden lelki fájdalmak legerősebbike. ...

Láng Róbert pedig egyik magyarázata szerint az apa ekkor erőlteti rá saját vágyait, álmait a fiára...

Erről egyre többet hallani. S újra meg kell említenem itt Novák Péter dalát (Apa véd)

Talán mindaz amiről énekel benne épp a távolsággal védhető, mindazok a lelki - zavarok, ami elől sokunkat nem védett meg sem apánk, sem anyánk, és őket sem... Nekünk kell megvédeni magunkat, és megtanulni a távolságot, amit én a terápián szépen tanulgattam.....