Önminősítő folyamat 2.0 - Önbüntetés

Eleve van bennem egyfajta szorongás - ez több ízben megfelelni akaráshoz kapcsolódik. Magamnak s/vagy a terapeutának? hiszen Terápiás helyzetben vagyunk. Valójában saját elvárásoknak való megfelelésről van szó. (Remekül visszapasszolta a felelősséget hozzám ezzel, de be kell látni igaza van). Ezt kell elviselhetővé tenni. Ezt néztük meg. A megfelelés-szorongásomat egy koncepciós perhez hasonlította. Nem tudjuk miről van szó, de már halálra ítéltem magam. (Önminősítő folyamat 2.0. - prekoncepció.) Gyomorfeszülés - szorongás - Mivel a Negatív automatikus gondolatot keressük egyfolytában így miért nem vagyok elég jó lehet a kérdés s leginkább szerinte olyat keresek magamban ami nem vagyok s ez okoz szorongást. 

Tudatosítani kell h. nincsenek jó vagy rossz válaszok.....

Mivel az érzés hasonló az iskolai tapasztalatokhoz: (feleltetés, vizsgáztatás, ahol nem tanultam meg a leckét, vagyis tényleg vaj van a fejemen - ahogy ő fogalmazott). Szerintem ezért is szorongok.
Mert van bennem valami szégyellni való. Valami sokaság ami elítélhető, amit esetleg elutasítással fogadható, persze lehet én ítélem el magamban ezt azt s jó előre. De a lényeg h nem vagyok szerethető önmagam számára ezáltal hiszem h más számára sem.

Amire jutottam már valamire ezzel kapcsolatban a múltban az az, hogy legszívesebben olyan dolgot tennék, illetve mondanék, amit én magam szégyenlek. Illetve tudom, hogy én ítélem el ezt magamban - de amit tehetek hogy a saját fantáziámat - vágyaimat érzéseimet figyelve nyílok meg. S hogy ezt hogy tudom megtenni? A relaxációs gyakorlatban megmutatódott. A figyelmem ill a fókusz helyezésével. Hol kívülről láttam magam hogy egyre belülre helyezkedtem magamban. Ezek váltakozásával a figyelem-váltással szűnt meg a szorongás érzet.
A kintről s picit felülről való rálátás képessége eléggé uránuszi..... Ezt használhatnám akármikor. Bevallom elég röhejesnek ítéltem magam. Talán már ez maga is alapból szorongást okozott.

Most, hogy így írom e sorokat egyfolytában a néhai nagynénémmel való kapcsolatom jut eszembe. Kicsiként. S egyben eszembe jut az óvodai emlékem. Amikor Igazán felszabadultan, gyermeki csíntevésem közepette többiekkel együtt betekertük a hintába a társamat. Aztán míg anyu az óvónővel beszélgetett erről én kint a kocsiban vártam őt .... igazán szorongva, összezsugorodva. Vártam a végítéletem. Egy csomó enyhítő körülményem volt, s egy csomó szerencsém. Nem én voltam a fő hibás sem. Na akkor megúsztam a bűnetetést. Ez az első emlék és ez végig kísért az iskolai feleltetéseken át egészen máig, sőt a jövőben is..... Miközben azt hiszem nem szabadna megúsznom.... Valójában önbüntetés van jelen ezzel. 

    

A cizellálásról és a kritikáról

Kiskorom óta él bennem valami, vagy valaki, ami vagy aki beleszeret egy-egy szóba. Az első ilyen szót anyám Curriculum vitae-jében olvastam: "Apám néhai Glück Ödön." - írja és én hét évesen belezúgtam ebbe a szóba. Szó szerint. Beleszédültem. Mennyire szép és kifejező: a halott nagyapám, néhai. Később a bíbelődés szavunk hatott rám ugyanígy. Az ehhez hasonló Weöres Tündére - Bóbita marad meg így a gyerekben, de nekem a bíbelődés ennél is kedvesebbnek, szebbnek és táncolóbbnak tűnt. Főleg, mikor szinte ugyanabban az időben megtudja az ember, hogy mit jelent. Én bizony hosszan bíbelődtem e szón, és akkor már tudtam is, hogy mit jelent.

Ma befészkelődött a saját magam által használt szó a fejembe. Cizellált. 

Ezt használtam arra, hogy az egyik barátom elkezdett nyelvtanilag és formailag kijavítani, elemezni, kritizálni és helyretenni.... Zárójelben jegyzem meg, ez a barátom az egyetlen olyan ember, akitől eltűröm, elviselem, illetve elfogadom az egyébként sokszor igen éles kritikát is. Ítélete, bírálata, esetleg "maró, bántó leértékelése sokszor lényegtelen részlet hibáimnak eltúlzásán alapuló kis gonoszságai" sem tudnak bántani, ami viszont el tudom képzelni, hogy esetleg másokat régen igen. 

Először is, nézzük meg együtt a cizellált szó jelentését:

Eredete [cizellál < francia: ciseler (cizellál, vés) < latin: caesus (véset) < caedo (vés)]

Finoman megmunkál. (Szobrász, vésnök, főleg ötvös adott fémes anyag felületét vésőszerű eszközökkel, hideg úton (a fémet nem felhevítve) alakítja, finoman megmunkálja vagy meglévő formáit élesebbé teszi.) Átvitt értelemben, (elavulóban, de választékosan): Aprólékos műgonddal tökéletesít, csiszol, vagyis aprólékosan megmunkál, részletgazdaggá tesz.

És Itt jön a lényeg. A gyémántot is csiszolják. Nincs ezzel baj.

És ott a kritika: A kritika < latin: criticus (bíra, döntnök) < görög: kritikosz (dönteni tudó) < krino (dönt < szétválaszt)] Értékelő vélemény, illetve ezen vélemény elmondása arról, hogy egy személy vagy egy alkotás rossz, vagy jó tulajdonságairól személyes megítélés alapján; bírálat.

Nem részletezem további részleteinek jelentéseit, de fontos megjegyezni, hogy a kritika - a bírálat is lehet konstruktív. A hatékony kritika javító, fejlesztő szándékú, nem ítélkezik, nem a jellemvonásokat bírálja, célja a teljesítmény növelés és megértést mutat. Ilyen az építő kritika.

S ami a legjobb van benne némi empátia. Zsiráf nyelven is megfogalmazhatunk negatív visszajelzést, mire egyébként épp úgy szükség van, csak éppen építően hat. 

A mi családunk sem és ezen barátom családja sem mentes az éles, olykor durva cizellálatlan negatív és romboló - empátia nélküli ítéletektől, bírálatoktól. Ezekre most nem térnék ki, egy-egy erős játszmában mindenki el tudja képzelni, miként és hogyan vannak jelen. Most csak is a finomabb, cizellált és építő jellegű kritikára helyezem a hangsúlyt. Mert ezt kell tanuljuk, ezt kell alkalmazzuk. Illetve nem kell, mert nem kötelező, de ezt érdemes. Tudatosan! Leginkább asszertív kommunikációval....

Sajnos a mai magyarországi politikai viszonyokban látott és hallott dolgok sem ezt mutatják! 

Sokszor a bántó leértékelés ugyanakkor burkolt próbálkozás, hogy a beszélő személy szégyenletes tetteiről és mulasztásairól elterelje a figyelmet. Leginkább ez jellemző az országra. A másik oldalon az intrika a jellemző. Ezen változtatnunk kellene. Tudatosan! Leginkább asszertív kommunikációval... 

Nem mintha én tudnék asszertíven kommunikálni, vagy éppen empatikus építő kritikával élni....

Nekem is tanulnom kell! De ahogy e bejegyzés összeállt és ahogy bíbelődtem vele, úgy forgattam magamban is át ennek a létfontosságát. Mert egyre inkább erre van szükségünk, mindannyiunknak..... 

A Művészet

Amikor a blogot elkezdtem létrehozni, az volt a célom, hogy kicsit betekintést nyerjenek az olvasók a világomba és ezáltal segítségére legyek a hozzám hasonló embereknek. Persze a blogbejegyzések elmaradtak, helyettük maradt a facebook, amit egyre inkább úgy gondolom le kellene állítanom és átállni ide, hogy végre hasznosabban is felhasználhassam energiáimat.
Az egyik segítőm, amikor olvasta az itt is megjelenő Mesémet, (lásd itt) azt írta, hogy nagyon sok kreatív energia elvész bennem, mert korlátozom magam, de már nem is annyira....
Én magam az írást használnám legszívesebben a kreativitásom kifejező eszközéül, bár a másik segítőm a mese olvasásakor a festést ajánlotta. Igen, bizonyára abban tudnám igazán megjeleníteni azt, ami bennem van, de én egyenlőre mégis az íráshoz folyamodom . S nem véletlen, hogy pont ezekben a hetekben kezdtem egy felszabadító, kreatív írás kurzust. Mondjuk nem először....
Most talán picit tudatosabban kezdtem neki.

Ime egy új bejegyzés:

"Az élet egy esély a fejlődésre, a valahonnan valahová jutásra." 

Szeretném megmutatni honnan is indultam és mi felé tartottam eddig:

(Ezt a két képet kb. 10 éve festettem művészetterápiás foglalkozáson)


Az első egy nagy kép-részlet, ami az egyik legnagyobb - saját magam által - becsben tartott alkotásom. Büszke vagyok rá! :) Az akkori terapeutám azt javasolta, hogy fessek fekete lapra. Na az nem volt, ezért festettem én egy fekete alapot! - Ugyanez a terapeuta, az Én Mesémet olvasva, újra javasolt egy bizonyos festészeti formát, amit egyenlőre még nem próbáltam ki.

Mit is akarok ebből kihozni?
Azt, hogy a hűvös, fázós Univerzumból el lehet jutni a meleg Naphoz  még akkor is, ha könnypatak hull az ember szeméből. Pedig "sok az el nem sírt könnyem", de valójában már ezen is túl vagyok...
(Valóban igaza lehet a segítőmnek, ideje volna egy újabb festésnek!)

Hogy ez valójában mit is akar kifejezni, azt leginkább úgy tudnám leírni, hogy mindig, minden körülmény közepette ott van valami, ami hajtja és előre viszi az embert. Az pedig a reménytelenség közepette is egy piciny fénysugár, hogy VAN REMÉNY! És igen is el lehet jutni nagyon piciből a nagyon nagyba, a jég-hidegtől a tűz-melegig, a csermelytől az óceánig... Közben - önmagunkhoz képest  is - növekszünk és gazdagszunk, fejlődünk és egyre inkább megnyugszunk.


.... Az érintetlen részeink is láthatóvá és tapinthatóvá válnak .... Ahogy a testet és a lelket ölelés és simogatás éri, úgy nyílik meg szíved kapuja is, de csak akkor, ha nyitott vagy a Szerelemre..

Önmínősítő folyamat 1.

Legszívesebben leírnám mi és hogyan történt a terápiás ülés alatt, de nem teszem egyenlőre még érnie is kell bennem.

A lényeg két dologra világított rá a terapeutám - az egyik hogy az érzelmeimmel mennyire mondjuk ki - nem tudok mit kezdeni, és hogy ezzel a területtel kell foglalkozni, hogy tudatosítsam azokat. A másik dolog hogy bizonyos helyzetekben sőt - minden helyzetben - mennyire durván működik az önminősítő folyamat, amit én magam "csinálok" és ezzel befolyásolom a saját érzéseimet - hisz ha másképp értékelem a helyzetet ezáltal magamat is - főleg magamat, akkor mennyire más érzelmek keletkeznek bennem. Állítólag ez a folyamat egyértelműen mindig működik, működtetem, és arra próbált rávilágítani, hogy mennyire tőlem függ minden....
Na még is csak leírok két példát - jól szemlélteti a folyamatot. Mindkét helyen és helyzetben a beszélgetés közben nagyobb csendek következnek (amit egyébként - mindkét helyzetben én generálok, vagy épp a másik, azzal, hogy "vár". Ezzel kapcsolatban egyébként életem folyamán két személynél éreztem és láttam az igazán figyelmet - az egyik egy másik pszichológus volt, a másik M. az autista fiú.... Ők ketten tudtak igazán úgy várni, hogy érezzem a figyelemnek és az érdeklődésnek erős szelét,..... De térjünk vissza a két helyzetre. Mindkét helyzetben a másik fél elbóbiskol, elalszik úgymond, bele alszik a csendbe.... az egyik helyzetben az az önminősítő folyamatom - hogy milyen fárasztó vagyok - a másiknál az mennyire értéktelen... Míg egy másik helyzetben azt gondolom magamról, hogy mennyire pihentető vagyok, és most hogy írok jövök rá egy egy másik szituációra, ahol ugyanilyen helyzetben egyenesen azt gondolom magamról, hogy mennyire jó vagyok ezzel a pihentetéssel, hiszen ellazítom a másikat, aki eddig feszült volt., vagy épp napokig nem tudott aludni és ezáltal milyen jó terapeuta is vagyok, mert ennyire bízik bennem a másik... stb. Vagy épp azt gondolom magamról, mennyire erősen és jól tudok figyelni..... A minősítést én adom - és ezáltal valóban befolyásolódnak az érzelmek,... arra próbált rávílágítani, teljesen mindegy, hogy milyen helyzetben történik ez és milyen viszonyban és az is mindegy kivel...... A folyamat és a léte a fontos... Persze jöttek is emlékek rendesen, most is írás közben... A folyamat egy részét megláttam, egy két dolog tudatosult, de még nem teljes ez a folyamat.

Fárasztó - de hasznos ülés volt.

AZ ÉN MESÉM

Úgy döntöttem megosztom a mesémet, amit a legutóbbi játék alkalmával írtam. A lényege az volt, hogy különböző behívóképek voltak az instrukciókban, sokan ismerik szerintem ezt a játékot. A végén pedig megtudtuk a megoldókulcsot, vagyis hogy az egy-egy kép mit is jelképez. Ez amolyan archetípusokkal való játék... Az intuícióra hagyatkozva folytatni kellett a sorokat...

Szóval itt az én mesém: Sétálok az erdőben és: ott az egész osztályom, boldogan sétálunk a fényes napsütésben, szinte bele a ködbe. Sétálunk tovább s ahogy lenézek valami megcsillan. Egy kulcsot találok: egy nagyon régi rozsdás kulcs ez egy kapuhoz való - a forráshoz - s még valahova rögvest megkeresem hozzá a zárat. Megyek mendegélek tovább s egyszercsak egy tányért találok: ez egy törött koszos tányérdarabka tele pókhálóval s gallyakkal, döglött bogarakkal. Folytatom az utam s estére egy házhoz érek. Ez a ház egy fényes templomocska, sárgán világít, láttam már többször is. Bemegyek s M.-et találom belül az anyukájával. Az anyukája sír, M. ül s néz maga elé. Reggelre kelve tovább indulok hosszan sétálok mígnem egy tóhoz érek. A tó kisebb hullámokat vet, rajta egy hajó látható. Vitorlát bont. Egyre jobban fúj a szél már már vihar van. - belegázolok a tóba. Érzem h tovább kell mennem, ezért útrakelek ismét. Megyek megyek végül egy falhoz érek. A falon jidish betűkkel a családtagok nevei látszanak arany betűkkel. Néhol egy egy lyuk található, amibe fecskék fészkelnek. ....... 

Ezek a fecskék visszarepítenek a tóhoz illetve a hajóhoz, még ott van dolgom. A hajón szintén M. s az anyukája már vártak az idegen matrózokkal. Megfogom M. Kezét s elviszem, elvezetem egy eldugott részhez ott egy eldugott ajtóhoz. Bedugom a kulcsot a zárba, s megmutatom neki bizalmasan az aranykészletem, ami ott csillog ill világit a teremben... 

...... 

A mesében lévő szimbólumok jelentése: „Sétálok az erdőben, és…” = jelenleg, mi foglalkoztat, jelenlegi tudatállapot (az erdő, mint a psziché…) Kulcs = hivatás (beszédes, hogy mit kezdesz vele) Tányér = család Ház = gyermekkor (van-e vele kapcsolat, bemész-e, mi történik ott stb.) Tó = szexualitás / érzelmek megélése (vágyak, megengedés, intimitás stb.) Fal = akadály (mi történik, ha akadályba ütközöl, hogy reagálsz?) Vége = a hívásod, ami felé tartasz…

................

Ezzel kapcsolatban kikívánkozott belőlem ide egy-két gondolat s kérdés....

Igen nagyon beszédes a mese, a megoldókulccsal főleg. Viszont ennek ismeretében jegyzem meg, az én mesémben nagyon keverednek az archetípusok. És még egy-két dolog nagyon keveredik - amiket úgy gondoltam nem ártana szét szedjek..... Elsőre utalnék arra, hogy az egyik behívóképben (azt tudom, hogy pl az NLP-ben talán, vagy a KIP (Katatím Imaginációs Pszichoterápia) területén így nevezik ha jól tudom, vagyis a Hanscarl Leuner által kifejlesztett képek által megjelenik egy-két másik kép, aminek viszont nem tudom a jelentését (Pl: HÁZ (bennem ez egy kisebb TEMPLOM) vagy a Tavon megjelent a HAJÓ - amik azt hiszem külön - külön egy-egy másik képnek felelnek meg. Vagy ott vannak a madarak (fecskék) - akik a falban laknak és áthidaló megoldással visszarepítenek a tóhoz illetve a tavon levő hajóhoz..... ahol - amiben már használni tudom a kulcsot valahova, ahol a végén a saját aranykészletem van és mindezt annak mutatom meg bizalmasan, aki a "házban" illetve a templomban volt.....(Igen fontos szereplője a mesémnek is s - az életemben is Ő, a múltamban....) Ezeknek a "megoldókulcsát" is kerestem volna.... Ezekre válaszokat nem kaptam egyenlőre, hetekig vártam volna, de megelégedtem azzal, hogy az érzelmeimmel és a kreatív energiákkal való munkálkodásomnak van itt az ideje, és hogy egyre inkább igényem van harmóniába kerülni önmagammal. 

Ez alatt a hét alatt tisztában voltam vele, hogy rólam szól ez az egész, de azt hittem dolgom van még M-mel..... Hogy ő tudna gyógyítani, azáltal, hogy gyógyítom...... S még mindig ezt hiszem.....

Csitáry-Hock Tamás egyszer ezt írta: "Ha van benned egy szeretet, amit valaki kiváltott belőled, ezt másnak nem adhatod, csak neki. Mert csak hozzá illik. Az ő lelkéhez formálódott, az ő lelkének rezdüléseihez alakult, az ő lelkének vágyaihoz igazodott." Mélyen egyetértek vele....