Önminősítő folyamat 2.0 - Önbüntetés

Eleve van bennem egyfajta szorongás - ez több ízben megfelelni akaráshoz kapcsolódik. Magamnak s/vagy a terapeutának? hiszen Terápiás helyzetben vagyunk. Valójában saját elvárásoknak való megfelelésről van szó. (Remekül visszapasszolta a felelősséget hozzám ezzel, de be kell látni igaza van). Ezt kell elviselhetővé tenni. Ezt néztük meg. A megfelelés-szorongásomat egy koncepciós perhez hasonlította. Nem tudjuk miről van szó, de már halálra ítéltem magam. (Önminősítő folyamat 2.0. - prekoncepció.) Gyomorfeszülés - szorongás - Mivel a Negatív automatikus gondolatot keressük egyfolytában így miért nem vagyok elég jó lehet a kérdés s leginkább szerinte olyat keresek magamban ami nem vagyok s ez okoz szorongást. 

Tudatosítani kell h. nincsenek jó vagy rossz válaszok.....

Mivel az érzés hasonló az iskolai tapasztalatokhoz: (feleltetés, vizsgáztatás, ahol nem tanultam meg a leckét, vagyis tényleg vaj van a fejemen - ahogy ő fogalmazott). Szerintem ezért is szorongok.
Mert van bennem valami szégyellni való. Valami sokaság ami elítélhető, amit esetleg elutasítással fogadható, persze lehet én ítélem el magamban ezt azt s jó előre. De a lényeg h nem vagyok szerethető önmagam számára ezáltal hiszem h más számára sem.

Amire jutottam már valamire ezzel kapcsolatban a múltban az az, hogy legszívesebben olyan dolgot tennék, illetve mondanék, amit én magam szégyenlek. Illetve tudom, hogy én ítélem el ezt magamban - de amit tehetek hogy a saját fantáziámat - vágyaimat érzéseimet figyelve nyílok meg. S hogy ezt hogy tudom megtenni? A relaxációs gyakorlatban megmutatódott. A figyelmem ill a fókusz helyezésével. Hol kívülről láttam magam hogy egyre belülre helyezkedtem magamban. Ezek váltakozásával a figyelem-váltással szűnt meg a szorongás érzet.
A kintről s picit felülről való rálátás képessége eléggé uránuszi..... Ezt használhatnám akármikor. Bevallom elég röhejesnek ítéltem magam. Talán már ez maga is alapból szorongást okozott.

Most, hogy így írom e sorokat egyfolytában a néhai nagynénémmel való kapcsolatom jut eszembe. Kicsiként. S egyben eszembe jut az óvodai emlékem. Amikor Igazán felszabadultan, gyermeki csíntevésem közepette többiekkel együtt betekertük a hintába a társamat. Aztán míg anyu az óvónővel beszélgetett erről én kint a kocsiban vártam őt .... igazán szorongva, összezsugorodva. Vártam a végítéletem. Egy csomó enyhítő körülményem volt, s egy csomó szerencsém. Nem én voltam a fő hibás sem. Na akkor megúsztam a bűnetetést. Ez az első emlék és ez végig kísért az iskolai feleltetéseken át egészen máig, sőt a jövőben is..... Miközben azt hiszem nem szabadna megúsznom.... Valójában önbüntetés van jelen ezzel.