Többen kérdezik mostanában, hogy mi van velem?
Kb. A "semmi" s az "ugyanaz" körül tengek. Lássuk hát.....
Eddig így volt ez. Talán húsz éven át.
Sok szeretettel "szenvedtem" át magam, nem kevés lelken át, s legjobb tudásom szerint, amíg meg nem szülöm a tovább lépés s az újjászületés kegyelmét... Igyekezve nem ártani senkinek...
S itt kell megálljak egy kicsit. Húsz évvel ezelőtt volt egy két olyan személy, akinél nem tudtam nem ártani. De az se volt tudatos. Voltak akiknél nagyon bekavarhattam, vagy, akiket nagyon bekavartam, de később megtudtam, hogy jó felé ment a sorsuk. De akkor én is be vtam zavarodva.
Ám ártani sosem akartam senkinek.
A minap hallottam egy kijelentést, hogy isten mentse az egyik személyt, akit én is nagyon szerettem. Nem tudtam eldönteni, hogy tőlem vagy az én szeretetemtől mentse - e az illetőt vagy csak úgy általában, általánosan. De hogy mégis mitől? Egyet tudok, s szerintem ezt az a személy is nagyon jól tudja, akiről szó van, hogy nem bántottam semmivel. Annál jobban szeretett ő engem, hogy picit is bántsam, s ezzel a szeretettel sosem éltem vissza. X évvel ezelőtt pont ő lépett át egy határt, amit nem szabadott volna. Ám tudom, nekem akart örömet szerezni. Lépett, és cselekedett, sőt ugrott egy nagyot. Félelmeken át. Valójában büszke vagyok rá. De nem szabadott volna megtennie, amit tett.
Isten mentse őt! Igen, akkor - de, inkább vigyázza! S éltesse sokáig.
Azóta láttam őt párszor, s amit láttam belőle nem épp túl pozitív kép sajnos.
Nem hiszem, hogy boldog lenne a bőrében. Akkor mikor kísértem látható nyugalom s kisimult boldogság ült rajta. Ez az évek során eltűnt szerintem. De ne legyen igazam. Kívánom neki h találjon vissza ahhoz az állapothoz.
S ha az az ára, hogy az az isten ne mentse attól amitől tartották őt, akkor az én istenem óvja szeresse annyira, hogy ne okozzon neki csalódást újra! Merjen lépni, akár ugrani mindig, mert az ő mozgása áldott, angyalok kísérik.
Fáj.. a szívem szakad meg, ha látom rajta azt a keserűséget, amibe képes beleragadni. Kívánom, hogy lépje át.
S milyen fura most, hogy ezt leirtam, nem azt kérem mentse őt Isten, vagy esetleg újra én, hanem azt szeretném, ha ő lépne át azon amit látok rajta mindig. Legyen ereje hozzá! Mert van ezt tudom. Nyissa meg saját kapuját, ahogy mellettem kinyitotta, elsősorban önként s vidáman, vidám legyen! Ezt kívánom neki is.
Adva kaptuk egymástól ezt, ez a vidámság volt kapcsolatunk ajándéka.
Talán megadatik Neki is ez még...
Rajtam kívül is...
Így legyen!
Huszonöt éve volt - és én még mindig már megint róla írok.... Már én magam is unom..... El kéne engedjem.....
S ha én nem tudom, merem állítani, mindennemű beképzeltség nélkül, ő sem tud engem.
Volt aki szerint újra fel kellene venni vele a kapcsolatot... Lehet....
De az "isten mentse ettől" ... Hát lehet....
Egyszer azt írtam valahol, hogy remélem megmutatja nekem más hasonló lelkek magukat. Na én azóta sem voltam erre igazán kész. Nem tudtam megnyitni azóta sem mást sem magamat. Próbálkozások voltak, de nagyobb kavart okoztam volna, ha.... És én sem bíztam senkiben azóta...
Sérült részünk nem engedi a megnyilást.
Függetlenséggel álcázott távolságtartás... Az nagyon megy.... A birtokló, kötött, szabadságot nem biztosító kapcsolatokat már befejeztem, de a másik esetben is lemondok az igazi életről.... Ál-biztonság az kell. Ezzel az életöröm elvesztésével fizetek. Durván.....
S, ami nem tetszik, hogy ezt látom az ő fotóin is, rajta....
Többen kérdezik mostanában, hogy mi van velem? Ez a bejegyzés. Ez van.
Elteszem, mert találó, mégis unalmassá már nekem - magamnak is.
