Marakkó - összefoglaló

Annyira sűrű volt Marokkó, hogy még mindig nem nyugodott le bennem annyira, hogy egyáltalán mesélni tudjak. Kb. most jutottam el oda, hogy úgy emlékezzek vissza, hogy kimerjem mondani, igen tök jó volt. A 7 napból 3 vezetett út volt Marakeshbe, Rabattba és 15-én a szülinapon a Mecsetbe, ahonnan Ritz Caféba ültünk be, ahol a Casablancát forgatták. Mindről tudnék írni hosszabban. DE kezdjük az elején, A repülő út azért volt hosszú, mert Párizsban az átszállás 8 óra várakozással telt, ami hamar elment, de elfáradtam, már itt volt egy kis bibi, hogy melyik terminálnál kell lennünk. B20 volt kiírva Casablancára de az nem a miénk volt jó pár cigi után ez kiderült időnk volt még, mint a tenger átbuszozottunk a helyünkre - majd kiderült ha fordítva kellett volna menni nem tudtunk volna busszal se hacsaknem körjárat, de akkor tenni kellett volna egy kört a reptéren, ami óriási.

A szállodából mi kértünk taxit de nem találtuk. Erre míg elszivtunk egy cigit oda jött egy srác hogy el elvihet-e nos 100 dirhamot sporoltunk. Szerencsénk volt.

A szállás első benyomásra iszonyat volt, bármilyen szép is. DE aztán belaktuk. Másnap óriási feszültségekkel próbáltunk pénzhez jutni. Én csak a saját részemről mesélek, barátosnémnek is volt idegeskedni valója.... Nekem Révólúton volt dirhamom és itthon is váltottam keveset, de gondoltam levesszük ATM-ből. Meg ahogy Móricka elképzeli. vagy öt másodpercig kattogott a masina miután megszakította Gergő a tranzakciót látva, hogy nincs lehetőség kivenni pénzt. Bennem megfordult a világ ezalatt, mert láttam magam előtt, hogy a kártyámat elnyelni készül a nem túl modern masina. Beleszédültem. De aztán kiadta. USD-m is volt végül azt váltottunk. Rám pedig rám-jött a nagywczhetnék. Andi szerint az idegtől. Biztosan. Na ide-oda majd vissza séta majd kimentünk a tengerhez. Casablanca ezen része abszolút nem használja ki partját és annak lehetőségeit. Imafülkék Makó felé nézve vannak padok és ennyi. Egyik felén világítótorony a másik felé a nagy Mecset. közte hosszan a semmi.

Másnap Reggel indulás Marakeshbe. Útközben megállítottak minket és igazoltatták a sofőrt, amivel elment egy óra :D végre indulhattunk, fél óra múlva kitörték a minibusz ablakát menet közben a kertészek, egy kővel, ami visszapattant 😊 Újabb óra állás, és és kétségbeeséssel, telefonálgatások közepette nagy intézkedésekkel, jött egy másik transzfer kocsi értünk. Ez idő alatt vagy négy program ment volna le. Tájékoztatásunk ugyan elmaradt, de sodródtunk. Várt minket az idegen vezetőnk. Elvitt ebédelni. Majd a piacra. Ahol csináltunk Andival egy jó alkut, Majd tevegelni vittek, hatunk közül ketten ültek fel :D Egy lány és Gergő, aki szegény egy bolond tevét fogott ki, ráadásul nem volt jól rátéve az ülőke így leesett róla, de Hálaisten jól esett, meg se ütötte magát. Végül szerencsésen visszaértünk a szállásra a kitört ablakú autóval, amit addigra lefóliáztatott a soför.

Casablanca belvárosa nem egyszerű. Gergő tájékozódási képessége nélkül én elvesztem volna. A közlekedés iszonyat. Tunéziáról hallottam, hogy hasonló :D De szerintem itt még rosszabb. Dudáló motorosok, mindenki csak megy előre senkit nem engedve el. Gyalogosok is csak mennek előre, mindenkinek mindegy piros vagy zöld a lámpa. Szabályok mintha nem lennének, s közben dugók. Fütyülő arabok – Petit taxit is így intenek le 5 méteres távolságból. Sokszor ijesztő s rémisztő, de a negyedik nap megszokod valamelyest.

Mi a ramadam  utolsó nyolc napján mentünk. Nem is nagyon ettünk, csak reggelit a szállodában. Valószínűleg ezért is voltunk kicsit feszültebbek, mert éhesek voltunk. A szálloda mellett volt két bolt este nyitva ahol csokit s colát vettünk, meg vizet. Na abból se ittunk sokat. Szóval a szervezetünk kimerült étel s ital nélkül. Mondjuk én ehhez hozzászoktan már, de nem ennyire. De legalább nem költöttem sokat. Hihi.

Rabbath gyönyörű. Körbe vezetett minket egy kedves arab három részen. Csodálatos volt. Majd a tengerparton megebédeltünk. Másodszor is isteni kaja olcsóbban mint Marakeshben. S kB ez volt az össz normál kajánk, bár mekiben s burgerben ettünk többször is.

A melegvizért a fürdéshez minden alkalommal harcolni kellett idézőjelben. Attól függött ki volt szolgálatban mert volt aki nem kapcsolta be. De osszességében jó volt a személyzet.

Az alkudozás jól ment a piacon, de nem a műfajom. Andinak 500 dirhamról 350-re levittük a parfümjeit. Először nem akarta adni erre Andi otthagyta volna de visszahivott hogy oké odaadja. J

Nekem baromi fárasztó volt a piacolas mindenhol.

A napi séták nem, hisz kB ugyanannyi lépést teszek meg naponta.

Érdekesek a kontrasztos helyszínek. Egyik oldal nyolc kerülethez hasonló öt lépés s a II. Kerületben vagy. Minden utca ilyen.

Az arabok öltözéke ahogy mi hívtuk manó ruha s a papucs nekem tetszett. A csukjások kicsit ijesztőbbek. Rengeteg néger akik asszociálódtak az arab világhoz. Látszólag békésen együtt élnek de alapból úgy kommunikálnak mintha veszekedés lenne pedig nem, kívülről bunkók az emberek másfelől kedvesek. Na ez a kontraszt is érdekes. Nem tudtam hova tenni.

Ősszességében egy élmény volt. De nem mennék vissza. 

mizu 2.0.

Az előző poszthoz annyiban kapcsolódnék, hogy megint egyre többen kérdezik tőlem, hogy mi van velem?

Nos apu halála nem volt váratlan, de azóta sem tudok sírni. Ez betudható egyrészt annak, hogy jól rendeztem le magamban a dolgokat, másrészt a nagyobb részt a gyógyszerek hatásának. 

Voltam azóta nagyon feszült, s voltak szorongásaim, ezekre jó az érzéstelenítés, amit a rivotril tesz. Egy bizonyos Boldog, nyugodt lebegésben tart. Többen jelezték, hogy szedál, lassít. Lehet, de a hangulatom jobb a nyugodtabb vagyok. Olyan visszajelzést is kaptam, hogy kisimultabb vagyok. Volt, aki kiegyensúlyozottnak látott.

Az agymenseim mindenesetre leálltak.

A fixacióból kitőrtem.

Van egy Facebook poszt ami nagy megértést adott - ez lenne az:

https://www.facebook.com/share/p/1CZHptH9Nf/

Itt is kapcsolódnék az utolsó posztomhoz. 

Abban is ez volt a fő vezérvonal. 

Meg a többiben is. 

Sok mindent megértettem az elmúlt hosszú évekből, évtizedekből. 

II. 

Voltam Marokkóban. Erről külön posztot akartam írni. Mert annyira sűrű volt. De lehet hagyom is egy másik bejegyzés erejéig. 

III. 

Amire viszont rajöttem még, hogy mások kedvéért nem szabad feladni a saját jólétemet. Ez is a határok meghúzása illetve kijelőlése. Őnérvényesíteni tudni kell. Ezt a kos bennem tudja de a halak s a nyilas nem tud nemet mondani. 

Mások kedvébe járni úgy hogy elveszted önmagad fölött az irányítást a lehető legrosszabb kombo. És ezek szépen összefüggnek. 

Szóval mizu? S veled? Te hogy vagy ezekkel? 

Nekem szerencsém van, mert rég ráláthattam tanáraim által, hogy mi miből adódik. A bűntudat kemény mélyére már rég nem megyek. Inkább észbe kapok, s egyre hamarabb, majd lépek a kiegyensúlyozottabb irány felé, magamat választva. 

Ezt kívánom Neked is kedves olvasóm.

Az légy aki vagy!

Mizu? (0.1)

Többen kérdezik mostanában, hogy mi van velem? 

Kb. A "semmi" s az "ugyanaz" körül tengek. Lássuk hát..... 

A Nyomorultak musical egyik fő dala cseng a fülemben, hogy amit Jean Valjean - azaz Vikidál oly szépen előad, amikor megmenti Marius Pontmercy-t - az egyik forradalmárt, Cosette szeretőjét. Vidd haza - kérleli Isten, miközben ő maga viszi oda... Ezt a dalt szoktam hallgatni, amikor egy nekem kedves - vagy egy hozzám közel álló lélek "eltéved" én pedig valamilyen szinten útnak eresztem, irányba állítom, kísérem, vagy épp csak mellette állok. Általános dolog az hogy ezen emberek bár nagyon különösek, de különbözőek, ám vannak hasonlóságok köztük..... A sprektum színes s tágabb. A nehézség bennük is kb. De ha én megszenvedem ezt a nehézseget s túl leszek rajta, akkor ők is túl jutnak a nehezén a saját problémájukban. 

Eddig így volt ez. Talán húsz éven át. 

Sok szeretettel "szenvedtem" át magam, nem kevés lelken át, s legjobb tudásom szerint, amíg meg nem szülöm a tovább lépés s az újjászületés kegyelmét... Igyekezve nem ártani senkinek... 

S itt kell megálljak egy kicsit. Húsz évvel ezelőtt volt egy két olyan személy, akinél nem tudtam nem ártani. De az se volt tudatos. Voltak akiknél nagyon bekavarhattam, vagy, akiket nagyon bekavartam, de később megtudtam, hogy jó felé ment a sorsuk. De akkor én is be vtam zavarodva. 

Ám ártani sosem akartam senkinek. 

A minap hallottam egy kijelentést, hogy isten mentse az egyik személyt, akit én is nagyon szerettem. Nem tudtam eldönteni, hogy tőlem vagy az én szeretetemtől mentse - e az illetőt vagy csak úgy általában, általánosan. De hogy mégis mitől? Egyet tudok, s szerintem ezt az a személy is nagyon jól tudja, akiről szó van, hogy nem bántottam semmivel. Annál jobban szeretett ő engem, hogy picit is bántsam, s ezzel a szeretettel  sosem éltem vissza. X évvel ezelőtt pont ő lépett át egy határt, amit nem szabadott volna. Ám tudom, nekem akart örömet szerezni. Lépett, és cselekedett, sőt ugrott egy nagyot. Félelmeken át. Valójában büszke vagyok rá. De nem szabadott volna megtennie, amit tett. 

Isten mentse őt! Igen, akkor - de, inkább vigyázza! S éltesse sokáig. 

Azóta láttam őt párszor, s amit láttam belőle nem épp túl pozitív kép sajnos. 

Nem hiszem, hogy boldog lenne a bőrében. Akkor mikor kísértem látható nyugalom s kisimult boldogság ült rajta. Ez az évek során eltűnt szerintem. De ne legyen igazam. Kívánom neki h találjon vissza ahhoz az állapothoz. 

S ha az az ára, hogy az az isten ne mentse attól amitől tartották őt, akkor az én istenem óvja szeresse annyira, hogy ne okozzon neki csalódást újra! Merjen lépni, akár ugrani mindig, mert az ő mozgása áldott, angyalok kísérik. 

Fáj.. a szívem szakad meg, ha látom rajta azt a keserűséget, amibe képes beleragadni. Kívánom, hogy lépje át. 

S milyen fura most, hogy ezt leirtam, nem azt kérem mentse őt Isten, vagy esetleg újra én, hanem azt szeretném, ha ő lépne át azon amit látok rajta mindig. Legyen ereje hozzá! Mert van ezt tudom. Nyissa meg saját kapuját, ahogy mellettem kinyitotta, elsősorban önként s vidáman, vidám legyen! Ezt kívánom neki is. 

Adva kaptuk egymástól ezt, ez a vidámság volt kapcsolatunk ajándéka. 

Talán megadatik Neki is ez még...

Rajtam kívül is...

Így legyen!

Huszonöt éve volt  - és én még mindig már megint róla írok.... Már én magam is unom..... El kéne engedjem.....

S ha én nem tudom, merem állítani, mindennemű beképzeltség nélkül, ő sem tud engem. 

Volt aki szerint újra fel kellene venni vele a kapcsolatot... Lehet....

De az "isten mentse ettől" ... Hát lehet....

Egyszer azt írtam valahol, hogy remélem megmutatja nekem más hasonló lelkek magukat. Na én azóta sem voltam erre igazán kész. Nem tudtam megnyitni azóta sem mást sem magamat. Próbálkozások voltak, de nagyobb kavart okoztam volna, ha.... És én sem bíztam senkiben azóta... 

Sérült részünk nem engedi a megnyilást. 

Függetlenséggel álcázott távolságtartás... Az nagyon megy.... A birtokló, kötött, szabadságot nem biztosító kapcsolatokat már befejeztem, de a másik esetben is lemondok az igazi életről.... Ál-biztonság az kell. Ezzel az életöröm elvesztésével fizetek. Durván..... 

S, ami nem tetszik, hogy ezt látom az ő fotóin is, rajta.... 

Többen kérdezik mostanában, hogy mi van velem? Ez a bejegyzés. Ez van. 

Elteszem, mert találó, mégis unalmassá már nekem - magamnak is. 

Munka

Lassan egy hónapja fáj a fogam :(  Ebből két hét csíkcserés szájsebészeti kezelés. :( Reggelente sokkal rosszabb - de ha véletlen ráharapok az pokol. :( Mindjárt utazunk Izralbe, és nekem még mindig fáááj. :( Igaz kezelik, de akkor is.

Ma este végig gondoltam - mivel alsó fogról van szó - tuti a bikához tartozik, vénuszi - vagyis az anyagi biztonságomhoz köthető.... Rhülke könyve szerint ugye a hatos fog pedig munkához köthető halál - pl. ambició megszünése.... Az hogy gyulladásban van az biztos, hisz még gennyezik, vagyis még marsikus is. Tehát akarati kérdés alapvetően.

A kép összeáll, a kérdés adott: Biztos, hogy ezt akarom-e csinálni amit csinálok és így és ennyiért? Nem mintha kevés lenne vagy ilyesmi, csak..... Asszem nem ez az életcélom és nem biztos, hogy erre vagyok hivatott..... Döntenem kellene, hogy folyt. köv. - vagy valami más után nézni. Csakhát...... 

Én állítom nekem egy itthon végezhető munka állna testhez :D 

Emlékszem, amikor a szállóra kerültem az akkori főnökömmel úgy egyeztünk meg, hogy egy héten egyszer bejárok Hozzá a többit itthonról végzem. Kb. fél évig így is volt, amíg nem kezdődött el a krizis időszak, mert onnantól a szállón dolgoztam. Igaz 12 és fél év lett belőle :) Akármilyen kemény is volt, a helyemen voltam, bármennyire is nehéz volt. Az is otthon volt - csak épp más otthona - mintahogy Marcinál is, náluk otthoni környezetben dolgoztam.  

Ám az egyik álmom, itthonról dolgozni :) X-es ház ura a IV-esben - és hatos ház ura a IV-esben... mondom, testhez álló lenne :)

"Sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek"

Kb. egy hónappal ezelőtt egy zárt facebook csoportban találtam egy bejegyzést. Nagyon megfogott.
Tudom nem illik lopni a posztot, sőt nem szabad, főleg kihozni onnan - de ezt most egyszerűen muszáj nekem. Hátha kedvet kap valaki ehhez a remek gyakorlathoz. :)

A posztot író hölgy (D. B) arra kérte a csoport tagjait, hogy "képzeljük el, hogy a múltunk egy óceán, melynek mélyén számos kincs lapul - (sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek.)

Úgy folytatta, hogy azt kérdezte tőlünk, ha alá kellene merülnünk, hogy felszínre hozzunk valamit, ami most segítségetekre lehetne- mi lenne az?

S feltett egy képet a nyugodt tenger felszínéről. Azt hiszem ide is teszem:

Nos nekem a szívem megállt egy pillantra, majd kiugrott a helyéről, és aztán újra megállt, annyira megfogott a poszt.... Először nem is kapcsoltam, nem is tudatosult miért. Tudatosan nem foglalkoztam vele, hagytam, tovább léptem, menekültem a "normális kerékvágásba" - és otthagytam a gépet, folytattam a valóságot, amiben élek, hetekig nem is gondoltam a posztra, éltem az életem.
Aztán pár hét múlva visszaléptem abba a zárt csoportba, válaszolgattam egy két posztra, és ahogy lejjebb görgetek, feljött ez a poszt újra. És abban a pillanatban összeállt, leesett - tudatosult bennem valami....
És elkezdtem megfogalmazni... amit most egyszerűáen idemásolok. Magamat idézve:

"Most látom csak ezt a posztot újra... Fura mert hónapokkal ezelőtt meditáltam Utoljára s volt egy folyton visszatérő meditációs kép illetve szimbólum tár, amit nem tudtam hova tenni.
Több alkalommal vissza - visszatért a kép h "alámerülök", ott a mélyben találok egy hajóroncsot, aminek mélyére leásom magam s a belsejében az elhagyatott sötét roncsban találok egy termet amiben rengeteg arany van. Igen ám de a terembe az autista fiú kísér be akinek nevelője voltam. Tudom ott lent h az arany nem talált érték hanem a saját szivem fénye tudom h ezzel az autista sráccal osztom meg azt. A miénk. Közös érték közös fény s közös arany. Mert együtt találtunk rá s mert az ő érdeme is s ami az enyém az az övé is.

Hónapokkal ezelőtt befejeztem a meditációkat nem folytattam. Valahol ott hagytam abba hogy a fénylő aranyhoz közeledünk s együtt egyszerre megpróbáljuk megerinteni. Már benne vagyunk az arany fényben már közel vagyunk nagyon s ekkor a következő kép mielőtt megerintenénk ,h összeölelkezünk. - szorosan. Ekkor többször hirtelen visszatértem a valóságba s vége lett a gyakorlatoknak. Aztán abba hagytam a "gyakorlatsort"

Persze uránuszi ember lévén nem tiszta az idő-sík nekem, mert évekkel ezelőtt is lehetett ez, vissza kellene nézni a blogot. De ez most mindegy is, A lényeget nem túl hosszan megfogalmaztam. S hát ugyebár az Univerzum idejével viszont teljesen együtt haladva most érett meg, hogy újra megosszam ezt.

"sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek....."
Igen, mindez ezt jelentette nekem, s azóta is ezt jelenti, Marci jelenti ezeket számomra, az emléke is.
Az utolsó blogbejegyzésben írottak sem veszi el ennek a ténynek erejét, mert valójában egyátalán nincs bennem rossz érzés, se lelkiismeretfurdalás, sokkal erősebb a szeretetem felé.....


Hogy az Én mesém című blogbejegyzésem, a folyton visszatérő folytasásos meditáció - imaginációs dolgok évek óta mik, mit jelentenek, kiről és miről szólnak nem tudom, hisz nem terapeutával végzem - látom ezeket - csak nagyon ritkán kapok visszajelzéseket - ha épp kérdezek, de rég leszoktam már arról, egyet tudok mindannyiannyiunkban fut egy-egy belső program, egy belső monológ, egy belső mantra és egy belső kép stb. de leginkább egy story.... Nekem - vagy Bennem Ő és kapcsolatunk egy ilyen program. Rengeteg szerepet élhettem meg az idő alatt, míg kisértük egymást. Ő Pedig annyira elfogadott.... Te megtapasztantad valaha az önzetlen, feltétel nélküli szeretetet valaha? Szerinted létezik? Te megadtad ezt valaha valakinek? Kérdezte valahol valaki. és én Ezt válaszoltam rá: Egy baj van. Szerintem ezt a fogalmat egy Anya "tudja" adni gyermekének s mégis mindenki ebben a témában párkapcsolatban gondolkodik. Én megkaptam életemben a feltétel nélküli elfogadást egy autista sráctól..... Nevelője vtam három évig. Ő nagyon közel engedett magához. S közel is jött. Vele illetve tőle éreztem az elfogadást.... S ez a szeretet. 

Az  Anya helyett Jézust sőt Istent hoznám be azóta a képbe, de ez csak mellékes, és kiegészíteném azzal, hogy én sem voltam híján az Ő elfogadásának...... 

Sokkal inkább érzem Őt testvéremnek, mint eddig bárkit, a két tesóm, sőt az egész rokonságom  vadidegen Hozzá képest.... Míg tőlük félelmet érzek a mai napig, Marcitól egyátálan nem féltem. Közeli, ismerős és biztonságos kötödésem volt Hozzá.... erős kapocs - amiben, azt hiszem mindketten erősödtünk, és emeltük egymást. 

Mi jár a fejemben?

Mi jár a fejemben? Valószínűleg a napokban  álmodott álmom hozta fel. Az álom lényegtelen, nagyon össze-vissza volt, négy dolgot álmodtam négy helyszínen egyszerre, mind feldolgozást igénylő múltból. Közte volt Marci is, az autista barátom, a szálló s még két dolog, de én valamiért M.-et ragadtam ki...Valószínűleg azért, mert ő áll hozzám a legközelebb....

Felfoghatatlan számomra, hogy mit okozhattam benne lelkileg azzal, hogy egyik pillanatról másikra ott hagytam. Évekig mentem hozzá, majd kész másnap már semmi. Feltételezéseim sincsenek mit okozhatott ez benne. Még azt is meg merem kockáztatni, h én is úgy hiányoztam neki mint ő nekem, nem tudom igaz-e, mintahogy azt is tudom feltételezni, hogy esetlegesen nem is akarta volna h menjek, bár nem hiszem. Egy biztos csorbát szenvedhetett a bizalom, ami első perctől megvolt s aztán nagyon elmélyült.... Fekélyes sebet ejteni egy másik ember lelkében nem szabad. A Léleknek s a szívnek húrja van, ami sajnos elszakad, még akkor is ha nem feszítjük direkt, s nem is játszunk velük. 

Ha belegondolok én mit éltem át a barátom "elvesztésekor", simán lehet ő is hasonlókat élt át. Persze, tudom akkor a lehető legjobb döntésemet hoztam, kórház előtti napokban, de ezt el kellett volna Neki mondjam... S akkor....

Később jó pár év után találkoztunk az utcán. A járása megváltozott, amikor meglátott, kihúzta magát - majd megfogta az ujjam.... Pár mondat erejéig szorosan fogta - el nem engedte az ujjam, mellém állt... majd miután elbucsuztunk szembe fordoltunk, még jobban kiegyenesedett, szemeink érthetetlen párbeszédbe fogtak, s játszmát nem tűrően, felnőtt érett ember módjára utat engedett nekem s köszönt el tőlem: "Szia Geji"! Ebből tudtam, helyre tette - talán.. Remélem.... 

Lehetőségek

Elég régóta nem írtam.

Hatodikán volt egy éve, hogy felmondtam a munkahelyemen, akkor nekikezdtem egy piszkozat írásának, de két mondat után otthagytam az egészet s azóta még a blogra sem gondoltam.

A napokban találtam egy gyönyörű mély kék üres füzetet s arra gondtam újra naplót kellene írni.

Ma láttam a facén egy 2017-es emlékemet, ahol egy ismeretlen auti srácról írtam. Itt is írtam már róla egy bejegyzést, „nagy lehetőség” címmel. Nos a srácról 2003 óta tudok, de azóta sem találkoztunk. Én csak a horoszkópunkban láttam nagy lehetőségeket – ezt alátámasztották a 2021-es blog bejegyzésben írottak. Sokat megtanulnék tőle magamról. Ebben biztos vagyok.

Ezt a gondolat-kört kellene áttranszformálnom végre arra, hogy én is sokat taníthatnék neki. Csak ezt nehéz elhinnem magamról.

Marcinak sem tudom mit tanítottam igazából. Pedig ő teljesen elfogadott tanárának. Azontúl hogy biztos vagyok benne, hogy biztonságot nyújtottam neki, ameddig kísértem őt.

Testvérem druszájával azóta sem találkoztam még egyszer sem. Talán amíg nem hiszem el magamról, hogy mikre vagyok képes, nem is fogok.

Szeretnék lépni már – ennek bizonyítéka, hogy jelentkeztem egy állásra így egy év után. Megváltozott munkaképességű munkavállalót keresett a Kézenfogva Alapítvány szociális asszisztens munkakörbe. Magam is csodálkoztam h jelentkeztem hihi. Persze egyből több lehetőség is befigyelt más helyről, amint lép az ember egy lépést jön feléje is lehetőség. Aztán megint dönthetünk. A döntésképtelenséget pedig felboritja újra az idő. Nem tudom érdemes-e húzni – de lassan muszáj lesz dönteni, s lépni egy újabb lépést...

Amikor betettem a lábam az alapitvanyba előjöttek újra az eltemett álmok belőlem. Fura érzés volt. Kis bizsergető repülés-start. De nem engedtem eluralkodni. Földön kellett maradni. Az ott történt szinkronicitásoknak sem engedtem, hogy elrugaszkodjak. Esélytelenség s a jövőbe vetített kudarcok is visszafogtak. De jobb is így. Most azt gondolom egyenlőre ott leszek majd ahol kell lennem... Sőt most is ott vagyok. Ott, ahol szükség van rám.