Munka

Lassan egy hónapja fáj a fogam :(  Ebből két hét csíkcserés szájsebészeti kezelés. :( Reggelente sokkal rosszabb - de ha véletlen ráharapok az pokol. :( Mindjárt utazunk Izralbe, és nekem még mindig fáááj. :( Igaz kezelik, de akkor is.

Ma este végig gondoltam - mivel alsó fogról van szó - tuti a bikához tartozik, vénuszi - vagyis az anyagi biztonságomhoz köthető.... Rhülke könyve szerint ugye a hatos fog pedig munkához köthető halál - pl. ambició megszünése.... Az hogy gyulladásban van az biztos, hisz még gennyezik, vagyis még marsikus is. Tehát akarati kérdés alapvetően.

A kép összeáll, a kérdés adott: Biztos, hogy ezt akarom-e csinálni amit csinálok és így és ennyiért? Nem mintha kevés lenne vagy ilyesmi, csak..... Asszem nem ez az életcélom és nem biztos, hogy erre vagyok hivatott..... Döntenem kellene, hogy folyt. köv. - vagy valami más után nézni. Csakhát...... 

Én állítom nekem egy itthon végezhető munka állna testhez :D 

Emlékszem, amikor a szállóra kerültem az akkori főnökömmel úgy egyeztünk meg, hogy egy héten egyszer bejárok Hozzá a többit itthonról végzem. Kb. fél évig így is volt, amíg nem kezdődött el a krizis időszak, mert onnantól a szállón dolgoztam. Igaz 12 és fél év lett belőle :) Akármilyen kemény is volt, a helyemen voltam, bármennyire is nehéz volt. Az is otthon volt - csak épp más otthona - mintahogy Marcinál is, náluk otthoni környezetben dolgoztam.  

Ám az egyik álmom, itthonról dolgozni :) X-es ház ura a IV-esben - és hatos ház ura a IV-esben... mondom, testhez álló lenne :)

"Sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek"

Kb. egy hónappal ezelőtt egy zárt facebook csoportban találtam egy bejegyzést. Nagyon megfogott.
Tudom nem illik lopni a posztot, sőt nem szabad, főleg kihozni onnan - de ezt most egyszerűen muszáj nekem. Hátha kedvet kap valaki ehhez a remek gyakorlathoz. :)

A posztot író hölgy (D. B) arra kérte a csoport tagjait, hogy "képzeljük el, hogy a múltunk egy óceán, melynek mélyén számos kincs lapul - (sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek.)

Úgy folytatta, hogy azt kérdezte tőlünk, ha alá kellene merülnünk, hogy felszínre hozzunk valamit, ami most segítségetekre lehetne- mi lenne az?

S feltett egy képet a nyugodt tenger felszínéről. Azt hiszem ide is teszem:

Nos nekem a szívem megállt egy pillantra, majd kiugrott a helyéről, és aztán újra megállt, annyira megfogott a poszt.... Először nem is kapcsoltam, nem is tudatosult miért. Tudatosan nem foglalkoztam vele, hagytam, tovább léptem, menekültem a "normális kerékvágásba" - és otthagytam a gépet, folytattam a valóságot, amiben élek, hetekig nem is gondoltam a posztra, éltem az életem.
Aztán pár hét múlva visszaléptem abba a zárt csoportba, válaszolgattam egy két posztra, és ahogy lejjebb görgetek, feljött ez a poszt újra. És abban a pillanatban összeállt, leesett - tudatosult bennem valami....
És elkezdtem megfogalmazni... amit most egyszerűáen idemásolok. Magamat idézve:

"Most látom csak ezt a posztot újra... Fura mert hónapokkal ezelőtt meditáltam Utoljára s volt egy folyton visszatérő meditációs kép illetve szimbólum tár, amit nem tudtam hova tenni.
Több alkalommal vissza - visszatért a kép h "alámerülök", ott a mélyben találok egy hajóroncsot, aminek mélyére leásom magam s a belsejében az elhagyatott sötét roncsban találok egy termet amiben rengeteg arany van. Igen ám de a terembe az autista fiú kísér be akinek nevelője voltam. Tudom ott lent h az arany nem talált érték hanem a saját szivem fénye tudom h ezzel az autista sráccal osztom meg azt. A miénk. Közös érték közös fény s közös arany. Mert együtt találtunk rá s mert az ő érdeme is s ami az enyém az az övé is.

Hónapokkal ezelőtt befejeztem a meditációkat nem folytattam. Valahol ott hagytam abba hogy a fénylő aranyhoz közeledünk s együtt egyszerre megpróbáljuk megerinteni. Már benne vagyunk az arany fényben már közel vagyunk nagyon s ekkor a következő kép mielőtt megerintenénk ,h összeölelkezünk. - szorosan. Ekkor többször hirtelen visszatértem a valóságba s vége lett a gyakorlatoknak. Aztán abba hagytam a "gyakorlatsort"

Persze uránuszi ember lévén nem tiszta az idő-sík nekem, mert évekkel ezelőtt is lehetett ez, vissza kellene nézni a blogot. De ez most mindegy is, A lényeget nem túl hosszan megfogalmaztam. S hát ugyebár az Univerzum idejével viszont teljesen együtt haladva most érett meg, hogy újra megosszam ezt.

"sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek....."
Igen, mindez ezt jelentette nekem, s azóta is ezt jelenti, Marci jelenti ezeket számomra, az emléke is.
Az utolsó blogbejegyzésben írottak sem veszi el ennek a ténynek erejét, mert valójában egyátalán nincs bennem rossz érzés, se lelkiismeretfurdalás, sokkal erősebb a szeretetem felé.....


Hogy az Én mesém című blogbejegyzésem, a folyton visszatérő folytasásos meditáció - imaginációs dolgok évek óta mik, mit jelentenek, kiről és miről szólnak nem tudom, hisz nem terapeutával végzem - látom ezeket - csak nagyon ritkán kapok visszajelzéseket - ha épp kérdezek, de rég leszoktam már arról, egyet tudok mindannyiannyiunkban fut egy-egy belső program, egy belső monológ, egy belső mantra és egy belső kép stb. de leginkább egy story.... Nekem - vagy Bennem Ő és kapcsolatunk egy ilyen program. Rengeteg szerepet élhettem meg az idő alatt, míg kisértük egymást. Ő Pedig annyira elfogadott.... Te megtapasztantad valaha az önzetlen, feltétel nélküli szeretetet valaha? Szerinted létezik? Te megadtad ezt valaha valakinek? Kérdezte valahol valaki. és én Ezt válaszoltam rá: Egy baj van. Szerintem ezt a fogalmat egy Anya "tudja" adni gyermekének s mégis mindenki ebben a témában párkapcsolatban gondolkodik. Én megkaptam életemben a feltétel nélküli elfogadást egy autista sráctól..... Nevelője vtam három évig. Ő nagyon közel engedett magához. S közel is jött. Vele illetve tőle éreztem az elfogadást.... S ez a szeretet. 

Az  Anya helyett Jézust sőt Istent hoznám be azóta a képbe, de ez csak mellékes, és kiegészíteném azzal, hogy én sem voltam híján az Ő elfogadásának...... 

Sokkal inkább érzem Őt testvéremnek, mint eddig bárkit, a két tesóm, sőt az egész rokonságom  vadidegen Hozzá képest.... Míg tőlük félelmet érzek a mai napig, Marcitól egyátálan nem féltem. Közeli, ismerős és biztonságos kötödésem volt Hozzá.... erős kapocs - amiben, azt hiszem mindketten erősödtünk, és emeltük egymást. 

Mi jár a fejemben?

Mi jár a fejemben? Valószínűleg a napokban  álmodott álmom hozta fel. Az álom lényegtelen, nagyon össze-vissza volt, négy dolgot álmodtam négy helyszínen egyszerre, mind feldolgozást igénylő múltból. Közte volt Marci is, az autista barátom, a szálló s még két dolog, de én valamiért M.-et ragadtam ki...Valószínűleg azért, mert ő áll hozzám a legközelebb....

Felfoghatatlan számomra, hogy mit okozhattam benne lelkileg azzal, hogy egyik pillanatról másikra ott hagytam. Évekig mentem hozzá, majd kész másnap már semmi. Feltételezéseim sincsenek mit okozhatott ez benne. Még azt is meg merem kockáztatni, h én is úgy hiányoztam neki mint ő nekem, nem tudom igaz-e, mintahogy azt is tudom feltételezni, hogy esetlegesen nem is akarta volna h menjek, bár nem hiszem. Egy biztos csorbát szenvedhetett a bizalom, ami első perctől megvolt s aztán nagyon elmélyült.... Fekélyes sebet ejteni egy másik ember lelkében nem szabad. A Léleknek s a szívnek húrja van, ami sajnos elszakad, még akkor is ha nem feszítjük direkt, s nem is játszunk velük. 

Ha belegondolok én mit éltem át a barátom "elvesztésekor", simán lehet ő is hasonlókat élt át. Persze, tudom akkor a lehető legjobb döntésemet hoztam, kórház előtti napokban, de ezt el kellett volna Neki mondjam... S akkor....

Később jó pár év után találkoztunk az utcán. A járása megváltozott, amikor meglátott, kihúzta magát - majd megfogta az ujjam.... Pár mondat erejéig szorosan fogta - el nem engedte az ujjam, mellém állt... majd miután elbucsuztunk szembe fordoltunk, még jobban kiegyenesedett, szemeink érthetetlen párbeszédbe fogtak, s játszmát nem tűrően, felnőtt érett ember módjára utat engedett nekem s köszönt el tőlem: "Szia Geji"! Ebből tudtam, helyre tette - talán.. Remélem.... 

Lehetőségek

Elég régóta nem írtam.

Hatodikán volt egy éve, hogy felmondtam a munkahelyemen, akkor nekikezdtem egy piszkozat írásának, de két mondat után otthagytam az egészet s azóta még a blogra sem gondoltam.

A napokban találtam egy gyönyörű mély kék üres füzetet s arra gondtam újra naplót kellene írni.

Ma láttam a facén egy 2017-es emlékemet, ahol egy ismeretlen auti srácról írtam. Itt is írtam már róla egy bejegyzést, „nagy lehetőség” címmel. Nos a srácról 2003 óta tudok, de azóta sem találkoztunk. Én csak a horoszkópunkban láttam nagy lehetőségeket – ezt alátámasztották a 2021-es blog bejegyzésben írottak. Sokat megtanulnék tőle magamról. Ebben biztos vagyok.

Ezt a gondolat-kört kellene áttranszformálnom végre arra, hogy én is sokat taníthatnék neki. Csak ezt nehéz elhinnem magamról.

Marcinak sem tudom mit tanítottam igazából. Pedig ő teljesen elfogadott tanárának. Azontúl hogy biztos vagyok benne, hogy biztonságot nyújtottam neki, ameddig kísértem őt.

Testvérem druszájával azóta sem találkoztam még egyszer sem. Talán amíg nem hiszem el magamról, hogy mikre vagyok képes, nem is fogok.

Szeretnék lépni már – ennek bizonyítéka, hogy jelentkeztem egy állásra így egy év után. Megváltozott munkaképességű munkavállalót keresett a Kézenfogva Alapítvány szociális asszisztens munkakörbe. Magam is csodálkoztam h jelentkeztem hihi. Persze egyből több lehetőség is befigyelt más helyről, amint lép az ember egy lépést jön feléje is lehetőség. Aztán megint dönthetünk. A döntésképtelenséget pedig felboritja újra az idő. Nem tudom érdemes-e húzni – de lassan muszáj lesz dönteni, s lépni egy újabb lépést...

Amikor betettem a lábam az alapitvanyba előjöttek újra az eltemett álmok belőlem. Fura érzés volt. Kis bizsergető repülés-start. De nem engedtem eluralkodni. Földön kellett maradni. Az ott történt szinkronicitásoknak sem engedtem, hogy elrugaszkodjak. Esélytelenség s a jövőbe vetített kudarcok is visszafogtak. De jobb is így. Most azt gondolom egyenlőre ott leszek majd ahol kell lennem... Sőt most is ott vagyok. Ott, ahol szükség van rám.