2019. október 8., kedd

Önminősítő folyamat 2.0 - Önbüntetés


Eleve van bennem egyfajta szorongás - ez több ízben megfelelni akaráshoz kapcsolódik. Magamnak s/vagy a terapeutának? hiszen Terápiás helyzetben vagyunk. Valójában saját elvárásoknak való megfelelésről van szó. (Remekül visszapasszolta a felelősséget hozzám ezzel, de be kell látni igaza van). Ezt kell elviselhetővé tenni. Ezt néztük meg. A megfelelés-szorongásomat egy koncepciós perhez hasonlította. Nem tudjuk miről van szó, de már halálra ítéltem magam. (Önminősítő folyamat 2.0. - prekoncepció.) Gyomorfeszülés - szorongás - Mivel a Negatív automatikus gondolatot keressük egyfolytában így miért nem vagyok elég jó lehet a kérdés s leginkább szerinte olyat keresek magamban ami nem vagyok s ez okoz szorongást. 
Tudatosítani kell h. nincsenek jó vagy rossz válaszok.....
Mivel az érzés hasonló az iskolai tapasztalatokhoz: (feleltetés, vizsgáztatás, ahol nem tanultam meg a leckét, vagyis tényleg vaj van a fejemen - ahogy ő fogalmazott). Szerintem ezért is szorongok.
Mert van bennem valami szégyellni való. Valami sokaság ami elítélhető, amit esetleg elutasítással fogadható, persze lehet én ítélem el magamban ezt azt s jó előre. De a lényeg h nem vagyok szerethető önmagam számára ezáltal hiszem h más számára sem.

Amire jutottam már valamire ezzel kapcsolatban a múltban az az, hogy legszívesebben olyan dolgot tennék, illetve mondanék, amit én magam szégyenlek. Illetve tudom, hogy én ítélem el ezt magamban - de amit tehetek hogy a saját fantáziámat - vágyaimat érzéseimet figyelve nyílok meg. S hogy ezt hogy tudom megtenni? A relaxációs gyakorlatban megmutatódott. A figyelmem ill a fókusz helyezésével. Hol kívülről láttam magam hogy egyre belülre helyezkedtem magamban. Ezek váltakozásával a figyelem-váltással szűnt meg a szorongás érzet.
A kintről s picit felülről való rálátás képessége eléggé uránuszi..... Ezt használhatnám akármikor. Bevallom elég röhejesnek ítéltem magam. Talán már ez maga is alapból szorongást okozott.

Most, hogy így írom e sorokat egyfolytában a néhai nagynénémmel való kapcsolatom jut eszembe. Kicsiként. S egyben eszembe jut az óvodai emlékem. Amikor Igazán felszabadultan, gyermeki csíntevésem közepette többiekkel együtt betekertük a hintába a társamat. Aztán míg anyu az óvónővel beszélgetett erről én kint a kocsiban vártam őt .... igazán szorongva, összezsugorodva. Vártam a végítéletem. Egy csomó enyhítő körülményem volt, s egy csomó szerencsém. Nem én voltam a fő hibás sem. Na akkor megúsztam a bűnetetést. Ez az első emlék és ez végig kísért az iskolai feleltetéseken át egészen máig, sőt a jövőben is..... Miközben azt hiszem nem szabadna megúsznom.... Valójában önbüntetés van jelen ezzel. 

    




2019. október 1., kedd

A cizellálásról és a kritikáról

Kiskorom óta él bennem valami, vagy valaki, ami vagy aki beleszeret egy-egy szóba. Az első ilyen szót anyám Curriculum vitae-jében olvastam: "Apám néhai Glück Ödön." - írja és én hét évesen belezúgtam ebbe a szóba. Szó szerint. Beleszédültem. Mennyire szép és kifejező: a halott nagyapám, néhai. Később a bíbelődés szavunk hatott rám ugyanígy. Az ehhez hasonló Weöres Tündére - Bóbita marad meg így a gyerekben, de nekem a bíbelődés ennél is kedvesebbnek, szebbnek és táncolóbbnak tűnt. Főleg, mikor szinte ugyanabban az időben megtudja az ember, hogy mit jelent. Én bizony hosszan bíbelődtem e szón, és akkor már tudtam is, hogy mit jelent.

Ma befészkelődött a saját magam által használt szó a fejembe. Cizellált. 
Ezt használtam arra, hogy az egyik barátom elkezdett nyelvtanilag és formailag kijavítani, elemezni, kritizálni és helyretenni.... Zárójelben jegyzem meg, ez a barátom az egyetlen olyan ember, akitől eltűröm, elviselem, illetve elfogadom az egyébként sokszor igen éles kritikát is. Ítélete, bírálata, esetleg "maró, bántó leértékelése sokszor lényegtelen részlet hibáimnak eltúlzásán alapuló kis gonoszságai" sem tudnak bántani, ami viszont el tudom képzelni, hogy esetleg másokat régen igen. 

Először is, nézzük meg együtt a cizellált szó jelentését:
Eredete [cizellál < francia: ciseler (cizellál, vés) < latin: caesus (véset) < caedo (vés)]
Finoman megmunkál. (Szobrász, vésnök, főleg ötvös adott fémes anyag felületét vésőszerű eszközökkel, hideg úton (a fémet nem felhevítve) alakítja, finoman megmunkálja vagy meglévő formáit élesebbé teszi.) Átvitt értelemben, (elavulóban, de választékosan): Aprólékos műgonddal tökéletesít, csiszol, vagyis aprólékosan megmunkál, részletgazdaggá tesz.
És Itt jön a lényeg. A gyémántot is csiszolják. Nincs ezzel baj.

És ott a kritika: A kritika < latin: criticus (bíra, döntnök) < görög: kritikosz (dönteni tudó) < krino (dönt < szétválaszt)] Értékelő vélemény, illetve ezen vélemény elmondása arról, hogy egy személy vagy egy alkotás rossz, vagy jó tulajdonságairól személyes megítélés alapján; bírálat.
Nem részletezem további részleteinek jelentéseit, de fontos megjegyezni, hogy a kritika - a bírálat is lehet konstruktív. A hatékony kritika javító, fejlesztő szándékú, nem ítélkezik, nem a jellemvonásokat bírálja, célja a teljesítmény növelés és megértést mutat. Ilyen az építő kritika.
S ami a legjobb van benne némi empátia. Zsiráf nyelven is megfogalmazhatunk negatív visszajelzést, mire egyébként épp úgy szükség van, csak éppen építően hat. 

A mi családunk sem és ezen barátom családja sem mentes az éles, olykor durva cizellálatlan negatív és romboló - empátia nélküli ítéletektől, bírálatoktól. Ezekre most nem térnék ki, egy-egy erős játszmában mindenki el tudja képzelni, miként és hogyan vannak jelen. Most csak is a finomabb, cizellált és építő jellegű kritikára helyezem a hangsúlyt. Mert ezt kell tanuljuk, ezt kell alkalmazzuk. Illetve nem kell, mert nem kötelező, de ezt érdemes. Tudatosan! Leginkább asszertív kommunikációval....

Sajnos a mai magyarországi politikai viszonyokban látott és hallott dolgok sem ezt mutatják! 
Sokszor a bántó leértékelés ugyanakkor burkolt próbálkozás, hogy a beszélő személy szégyenletes tetteiről és mulasztásairól elterelje a figyelmet. Leginkább ez jellemző az országra. A másik oldalon az intrika a jellemző. Ezen változtatnunk kellene. Tudatosan! Leginkább asszertív kommunikációval... 

Nem mintha én tudnék asszertíven kommunikálni, vagy éppen empatikus építő kritikával élni....
Nekem is tanulnom kell! De ahogy e bejegyzés összeállt és ahogy bíbelődtem vele, úgy forgattam magamban is át ennek a létfontosságát. Mert egyre inkább erre van szükségünk, mindannyiunknak.....