Lassan egy hónap telt el, amióta voltam egy Családállításon. Megnézhettem hol a helyem a családban. Remek előadás volt. Megdöbbentően pontos s jól kivitelezett “játékot” láthattam.
A téma nagyrészt nem rólam szólt, hanem anyámról. Neki kellett volna végig nézni mindazt, amit én már régen tudtam. Egyértelmű volt. A lényeg, ha a magam szemszögéből nézem az volt, h mennyire nem voltam figyelembe véve egészen addig, amíg egy előttem elvetélt (meghalt) tesóm nem lett elengedve s ott a “színpadon” meg nem látott anyám. Aztán persze a terápiát vezető zsenialitása végett be lettem helyezve a “játékba” s megkaptam azt a jól megérdemelt anyai puha s kellemes nagy nagy ölelést, az egyébként is nagy darab dundi hölgytől, amibe mint egy párnába tudtam belesüppedni…. Isteni volt…..
S aztán jöttek a többiek állításai…..
Kemény témák…. Erről, ezekről most nem írnék, de bár mélyen érintettek mégsem hozták a várt eredményt mert voltak dolgok amik bezavartak. Ezek pedig bár a szerepekben is megjelenő nemi identitás dolgok. Ami az egészben bennem is egy totális frusztrációt okozva megkavarodott valami lett. Itt ott kint bent zavar. A szerepek a nemi azonosság kérdése bennem is s kint is – szóval jól meg lett csavarva minden, miközben csupán egy apai elutasítás, egy két önelfogadás illetve önmagunkkal való viszony s találkozás nehézségei tipikusan megjelentek. Nehéz s kemény témák. Még is ahelyett hogy a rend helyreállításával bennem is helyreáll volna a “rend”, inkább maradtam a káoszban. Érdemes lenne írni erről, fogok is majd. Egyenlőre az itt megjelent dolgokat próbáljuk a kognitív terápián átbeszelni…
Sajnos ami pozitív dolgokat kaptam a saját állításomon, eltörpülnek e káosz mellett. Pedig rettentő jó dolgot kaptam itt. Visszakaptam az életem magam s az életerőm….. Még a többi játékban is ez lett volna, ha magasabb szemszögből nézem, csak nem jött nekem át….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése