2021. október 4., hétfő

A Nagy lehetőség



Hetek óta gondolkodom egy facebook bejegyzésen, hogy meg kellene írjam - de mostanra állt össze bennem igazán, így úgy döntöttem blog-bejegyzés lesz.

Bevezetőként annyit, hogy kb. 2012-2013-körül ismerkedtem meg egy hölggyel, akinek van egy aspergeres fia. 2013-ban megkaptam a srác születési adatait ettől az anyától. Ránéztem a képletre, mármint a horoszkópra - és - bár nem fogtam fel mit látok, mert értelmezni nem tanultam meg az asztrológiát és azóta sem tudok horoszkópiából olvasni, csak azt láttam, természetesen a saját képletemmel összevetve, hogy "húúú!" Azóta minden vágyam megismerni a srácot! 2021. évben járunk, szeptember van, és az anya megkeresett, mert a srácnak problémái vannak. Újra fellángoltam, hogy talán megismerhetem a lényét végre, ennek hangot is adtam újra, már már időpontot is megbeszéltünk, hogy találkozunk, de mindig közbejött valami, ami miatt elhalasztódott a tali.

Nos a képletünkből (szinasztriánkból) kiemelkedő jelzés, és asztrológusi figyelmeztetéssel alátámasztott kérés és figyelmeztetés volt látatlanban, hogy mindenképpen meg kell, hogy maradjak a segítő kapcsolatnál és viszonynál, nem szabad fel vegyem a szülői szerepet, mert nem az én dolgom, hanem a szülöje feladata és dolga, nem lehetek anyáskodó, nem "helyettesíthetem" az Anyukáját...hiszen ők valamiért bevállalták együtt ezt a szindrómát és ezen nem kéne változtatni...(az Aszcendensemen a Holdja), másképpen fogalmazva arra figyelmeztettek, hogy figyeljek oda, hogy ne anyáskodjak felette, ugyanis Nekem nem ez a feladatom Vele, és Ő nem a gyermekem, ne úgy tekintsek majd rá...

Ez elindított bennem valamit, ami csak most október elején körvonalazódott bennem.

Kezdem ott, hogy kiskoromban két nagy musical két betétdala rettentő erősen hatott rám. Az egyik a Nyomorultakból a "Vidd haza", a másik a Miss Saigonból az "Én érted adnám életem" című dalok, amiket nem tudtam hova tenni, hogy miért hatnak így rám.

Később kiskamaszként Pótanyámmal és Barátnőmmel az első asztrológia tanárom egyik ismerőséhez kerültem el, aki a horoszkópiámból és az aurámból s a szemeimből együttvéve felsorolta előző életeim történeteit, vagy ötöt, amiből kiemelkedik a legutolsó, ami ebben az életemben a legtöbb problémámat okozza... "Elég csúnyán ért véget. Nem volt szép...", ahogy a hölgy fogalmazott, és igen óckodva kezdte el mesélni, sőt szinte nem is akart belekezdeni... de végül neki fogott és az aurámat figyelve olvasta a horoszkópomból:

"1900. jan. 1-én született , éjfél után pár perccel, Olaszországban, egy mélyen vallásos, katolikus családban, 6. gyerekként. Anya 47, apa 52 éves volt. A család különlegességnek, Isten ajándékának tekintették Őt, ezért, úgy gondolták, vissza kell Őt adni Istennek, (pap kell, hogy legyen). 5 évesen vallásos kollégiumba járt, bal kezes volt, de bal kezének gyűrűs ujját eltörték, hogy jobb kézzel írjon. Szadista emberek közé került. Jeges víz, kenyér, terror. Nem volt szabad panaszkodni. Szöges ostorral kapott fenyítést, zaklatásokon is keresztül ment. Félig - meddig megbolondult. 24 évesen teológiát tanult. Jó tanuló volt, 5 nyelven beszélt, fordított diplomáciai feladatokat látott el a pápa mellett. Szerény ember volt, nem akart egyházi rangot. Katolikus papként Antónió testvérnek nevezték. 50 évesen egy árvaházat irányított, itt ismerkedett meg a nyomorral. Volt egy kisfiú, aki nagyon hasonlított hozzá, hasonló lelki sérüléseket szenvedett, így nagyon sok baj volt vele. Saját pénzén nevelte. A fiú embert ölt, meggyilkolta az élettársát, aki egy idősebb nő volt és terhes, A nő haláláért úgy érezte, Ő a felelős, mert nem adott pénzt a fiúnak, ezért felvágta az ereit, 1974-ben. Ez okozza a mostani gondok alaptételét."

Nos ekkor értettem meg... a musicalek dalainak hatásai értelmet nyertek - Bennem.

(Később - szintén a nyomorultak Fináléja volt a nagy kedvenceim egyike, ahogy Jan Valjean haláltusájának és Istenhez jutásának csodáját játszák a darabban..... Aki még emlékszik rá és figyelt a facén 2013-ban ezt is sokszor osztottam.. még megkattanásaim idején is... nem véletlenül.....)

Oké, tudatosítom én magamban, hogy ez az élet nem az az élet és oké tudatosítom azt is, hogy nem fogadhatok örökbe senkit, de azért a lelkem mélyén meg van a vágy, hogy..... Le se írom, mert nekem ezt nem szabad :D

Nos még 2013 óta nem találkoztam a sráccal, de már egy vagonnyi érzés és gondolat itt keveredik bennem.... :)

Nekem pedig a "gyógyító" szerepet kell felvenni - ami egy csomó dologgal jár - és bár a szerepet M. az autista fiú nagyrészt megmutatta nekem magamban - de Ő rá is vetítettem egy - két dolgot emellett, és nagyon sokáig az volt a belső álmom, hogy később még lehetek neki is az aki, és aki voltam, életem jóval későbbi szakaszában, de erről már már kezdek lemondani..... Most ez az aspis srác leginkább azt a figyelmeztetést adja nekem, hogy nagyon oda kell figyelnem hogyan viselkedek vele, milyen viselkedési mintát mutatok neki, ugyanis a Jupiterem által szellemi és erkölcsi vezető, "guru " leHETek számára, aki által ő tudja majd jobban megismerni saját magát, saját igényeit és az öntudatát (Nap). Hitet és bizalmat adHATok neki, kitágíthatom a határait, hatással leHETek a világnézetére, formálHATom azt.
Legalább is így fogalmazott valaki, aki érti is a szinasztriánkból kihozható lehetőségeket.


Ami megdöbbentett, amikor beszéltem az anyukával telefonon szó szerint a gyógyító szót használta rám. Én még nem bízom magamban eléggé ugyan, de akár valóban azzá válhatok.


És itt jön képbe igazán az Equus című film imádatom a Gyógyító című film szeretetem és persze az Ötödik Sally - amit 11 évesen olvastam és beleszerettem, dr Ash-nak képzelve magam. :)


Talán újra van remény, hogy önmagammá és sorsomat beteljesíthetően azzá válhatok aki és ami vagyok...... Ha az "ember" is úgy akarja.... És Ádám is :)
Most érzem azt nincs veszve semmi, még akkor sem, ha van, vannak, amik ellene szólnak .....
Legyen meg az Ő akarata.....



Nincsenek megjegyzések: